Mészáros Árpád III. Richárd szerepében
Mészáros Árpád III. Richárd szerepében

Mészáros Árpád kapta a Pataki-gyűrűt

Mészáros Árpád, az Újvidéki Színház művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést október 30-án Szabadkán.

A színész az Újvidéki Színház III. Richárd című előadásának címszerepében nyújtott alakításával érdemelte ki az elismerést. A William Shakespeare szövege alapján készült előadást Dejan Projkovszki rendezte.

A szereppel kapcsolatban Mészáros Árpád korábban a Magyar Szó című újvidéki napilapnak azt mondta: „minden emberben ott bujkál valami ördögféle is, ami olykor elő akar jönni, és nincs annál jobb, amikor színpadon, megengedett körülmények között az ember kidobhatja ezt magából”.

Véleménye szerint attól a pillanattól kezdve, hogy Richárd kimondja, gazember lesz, mindenféle gátlás nélkül lát neki annak, hogy úgymond futószalagon rendelje el a gyilkosságokat.

A Pataki-gyűrűt az előző évadban nyújtott legkiemelkedőbb színészi alakításért ítéli oda a zsűri, és a délvidéki magyar színjátszás napján adják át. A pecsétgyűrű mellé pénzjutalom is jár.

A délvidéki magyar színjátszás napja október 29. annak emlékére, hogy 1945-ben ezen a napon mutatták be a színház első darabját, Balázs Béla Boszorkánytáncát Pataki László, a szabadkai Népszínház alapító tagjának rendezésében.

További cikkek
Vidnyanszky
A Magyar Teátrumi Társaság tisztújító közgyűlést tartott az Eiffel Műhelyházban november 27-én, ahol a résztvevők újraválasztották az eddigi elnököt.
Jan_Fabre_Az_Olumposz_tetejen_900x599
A 11. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót 2024. április 5 – 27.  között rendezi meg a Nemzeti Színház.
Makovecz kultúrtemplom, Csenger (forrás: makovecz.hu)
A Magyar Művészeti Akadémia alapító elnöke, Makovecz Imre építész alkotását, az egykori Adventista Imaház újjászületését ünnepelték Csengeren.