Párker Péter, avagy a legvidámabb redpill kontent - fotó: Érdi Róbert
Párker Péter, avagy a legvidámabb redpill kontent - fotó: Érdi Róbert

Valóságkeresés az internet világában – ősbemutatóra készül a Tér12

Összeesküvés elméletek, elmagányosodás, torzított valóságok – az internet toxikus hatásait állítja reflektorfénybe a Tér12 Kulturális Egyesület új produkciója. A szöveget Hodászi Ádám írta, a rendező Viktor Balázs, a címszerepet Sipos György alakítja. A monodráma a Déryné Program hozzájárulásával jöhetett létre, a Barangoló Előadás Műhelyben készült. Az ősbemutató november 19-én lesz a Manyi – Kulturális Műhelyben.

Párker Péter kisujjában van az internet. Ahogy mindannyian, naponta sok órát tölt rajta, ott igazi szuperhős is lehet. Pontosan ismeri az összeesküvés elméleteket is. Pontosan át is látja őket, de nagyon aggódik, mert úgy tapasztalja, hogy mások nem. Misszióba kezd hát, saját költségen, youtube csatornát indít és készül az első élő közönségtalálkozóra!

„Már régóta foglalkoztat a youtube világa, ahogy a figyelem szerkezete átrendeződik. Régen a színház volt, ahol a legtöbb figyelem öszpontosult, ez aztán a mozi lett, utána a tévé, most az internet.” – emelte ki az író, Hodászi Ádám.

A történet egy olyan embert mutat be, aki egy szerelmi csalódás és az internet káros hatásai miatt elszakad a családjától, barátaitól, felépít egy külön világot és abba menekül, ahelyett, hogy szembenézzen az egyszerű-bonyolult ténnyel, hogy nem kellett a választottjának.

„Teljesen belecsavarodtam a valóság és az általunk generált valóság összefüggéseibe. Azt gondolom, hogy sokan alternatív valóságokba menekülünk. Ez lehet bármi, foci, alkohol, politika, szerepjáték, színház, de akár csak a telefonunk is. Fontos látni, hogy nem megvetni kell azt, aki így él, hanem megérteni, hogy miért került oda, ahova.” – hangsúlyozta Viktor Balázs, a produkció rendezője.

A Párker Péter, avagy a legvidámabb redpill kontent a valóság és az általunk teremtett valóság viszonyát vizsgálja. Egy internettel szennyezett világot próbál sok nevetéssel és közös játékkal érthetőbb, élhetőbb hellyé tenni. Amiben soha nem a laposföld-elméletet választja az ember, hanem az atyai jó szót és ahol az alufóliából nem sisak készül, hanem a nagymama csomagolja bele a meggyespitét.

„Közös valóságunk hétköznapi szinten nincs. Ha eleget beszélgetünk, a valóságról alkotott elképzeléseink folyamatosan alakulnak, idomulnak a többiekéhez. Az érzékelés folyamatos egyeztetése a többiekével sokat segít. Ugyanarról a dologról te azt mondod, csúnya; én azt, hogy szép. Az lesz a közös, hogy láttunk valamit. Például egy ajtót. De hogy hová vezet? Az mindig azon múlik, aki tapasztalja a valóságot.” – tette hozzá Sipos György színművész.

KÖZREMŰKÖDIK

  • Párker Péter szerepében Sipos György
  • Arculat: Slezák Zsuzsi
  • Videó: László Dorina
  • Asszisztens: Hidi Boglárka
  • Író: Hodászi Ádám
  • Rendező: Viktor Balázs

A bemutatót követően további két alkalommal, november 23-án, valamint december 3-án lesz megtekinthető az előadás a MANYI – Kulturális műhelyben. Az alkotók az alábbi meghívót fogalmazták meg:

  • Ha körbenézel a világban, gyakran van olyan érzésed, hogy fogalmad sincs, hogy mi történik benne?
  • Ha otthon arról kezdesz beszélni, hogy nem jófelé mennek a dolgok, csak legyintenek rád?
  • Ha mélyen magadba nézel, azt látod, hogy az egyéni univerzumod köré épített gondolat-mátixnak szeretet engegiára van szüksége?
További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!