Theodórosz Terzopulosz – fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház
Theodórosz Terzopulosz – fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház vezetésével Színházi Olimpiát rendez jövőre Magyarország

Az együttgondolkodás és a bárbeszéd fontosságát hangsúlyozta Vidnyánszky Attila a tájékoztatón. A Nemzeti Színház vezérigazgatója szerint éppen a mostani háborús helyzet erősíthet meg minket abban, hogy nem szabad „bezárni”, mennyire fontos a nyitottság. „A könnyű út az lenne, ha bezárkóznánk, ha csak azokra figyelnénk, akikkel egyetértünk. A MITEM példája is mutatja, hogy lehetséges szabadon ütköztetni a különböző véleményeket” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.

Ehhez a gondolathoz csatlakozott a jelen lévő Theodórosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia egyik elindítója is, aki elmondta, a kezdeményezés ötlete 35–40 évvel ezelőtt éppen onnan indult, hogy dialógust teremtsenek a különböző ideológiákat és esztétikai elveket valló alkotók között. A görög rendező megemlítette, hogy az olimpia alapítói, köztük Tadasi Szuzuki, Robert Wilson, Jurij Ljubimov és Heiner Müller vele együtt arra törekedtek, hogy hidakat építsenek ki a kultúrák és a különböző térségek között. Terzopulosz kiemelte, hogy már az ókori olimpiák eszménye is a békét hirdette, a dialógus lehetőségét a legkülönbözőbb felfogású emberek között.

A társzervezők képviselői is részt vettek a tájékoztatón, köztük több színházvezető, illetve színházi szövetség vezetője is, akik a csatlakozó programokról számoltak be. Gemza Péter, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója elmondta, nagyon fontos eseménnyel, a felújított 155 éves színházépület átadásával nyitnák meg a debreceni programokat, amelyek között szerepel egy országos színházi találkozó és egy nemzetközi amatőr színházi fesztivál megszervezése is.

Asbóth Anikó, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta, hogy a teljes magyar bábos szakma bekapcsolódik a Színházi Olimpia rendezvénysorozatába, nemcsak a 13 kőszínház, hanem a független bábszínházak is, régiós tömörülésekben szerveznek majd az előadások mellett workshopokat, szakmai találkozókat is.

Kiss János, a Magyar Táncművészek Szövetségének társelnöke beszélt arról, hogy ő maga részt vett korábban az indiai olimpián, amely élete egyik legnagyobb élménye volt. Nagyon fontosnak nevezte, hogy Budapest mellett a vidéki központok is szerephez jutnak, így a táncművészet vidéki bázisaira is alapoznak a programok szervezésekor, úgy, ahogy a különböző műfajokra, a néptáncra, a kortárstáncra és a klasszikus balettre is.

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója elmondta, az a tervük, hogy a legemblematikusabb magyar operett, a Csárdáskirálynő minél több külföldi produkcióját meghívják Budapestre a találkozóra. Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója szintén a vidéki kulturális központok jelentőségét hangsúlyozta.

Beszélt arról, hogy a miskolci teátrum éppen 2023-ban ünnepli 200 éves jubileumát, ez szerencsés alkalmat teremt arra, hogy megrendezzék a magyar nemzeti színházak találkozóját Miskolcon, az olimpiai programokhoz kapcsolódva. Nyakó Béla, a Szabadtéri Színházak Szövetségének alelnöke arról szólt, hogy a szabadtéri rendezvények a határon túli színházakkal való kapcsolatokra fókuszálnak, a programok része lesz egy különleges ősbemutató is Shakespeare A vihar című művéből.

MITEM
A kerekasztal-beszélgetés a MITEM-en – fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház

A nemzetközi kapcsolatokat erősíti az a kezdeményezés, amelyről Rideg Zsófia, a Nemzeti Színház dramaturgja, fesztiválszervező számolt be. Ennek részeként 30 magyarországi és 20 külföldi partnerrel együtt keleti mesterekkel szerveznek műhelymunkákat, melynek végén 2023 május 20-án Teatrum Mundi címmel nagyszabású bemutatót is rendeznek majd. Kiemelte, hogy a sorozat égisze alatt először lesz látható Magyarországon tibeti opera, de érkeznek vendégek Indiából, sőt Algériából is a programra.

Kulcsár Edit, a Nemzeti Színház dramaturgja, fesztiválszervező, a Színházi Olimpia ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy több független színház is csatlakozik a programokhoz, elsősorban kortárs drámákat érintő témákban. Emellett több tengeren túli színház bevonásáról is tárgyalnak, mexikói, kanadai, illetve amerikai egyesült államokbeli partnerekkel.

A tájékoztató végén Vidnyánszky Attila hozzátette még, hogy a Színházi Olimpia rendezvénysorozatához és a szintén jövőre esedékes Madách-évfordulóhoz kapcsolódik a Magyar Állami Operaház és a Müpa is, emellett a színművészeti egyetemisták nemzetközi társulatával színre viszik Az ember tragédiáját, amelyben minden színt más-más országból érkezők valósítanak meg.

(Via Nemzeti Színház)

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!