Domján Mária - forrás: Pécsi Nemzeti Színház
Domján Mária - forrás: Pécsi Nemzeti Színház

Elhunyt Domján Mária a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja

A Pécsi Nemzeti Színház Társulata megrendülten tudatja, hogy hosszú, súlyos betegség után elhunyt Dr. Aszódi Pálné Domján Mária, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja.

A sokak által ismert, kollégái által rajongásig szeretett Cica néni közel 70 évig volt társulati tag. 1936. november 10-én született Szentlőrincen. 16 éves korában – 1952. augusztus 1-jén – került tehetséges táncosként a színházba, ahol 46 éves koráig táncolt. Kezdetben a  tánckarban, később pedig alapító tagként a legendás Eck Imre alapította Pécsi Balett előadásaiban is láthatta a közönség a legváltozatosabb szerepekben. Nyugdíjazása után a társulat tagja maradt.

Rendezőasszisztensként, ügyelőként végezte példaértékű, odaadó, alázatos, precíz munkáját. Aktív részt vállalt a gyermekszereplők felkutatásában, és mindvégig nagy szeretettel, odaadással végezte az előadások gyermekszereplőinek mentorálását.

Az aktív munkát 2019-ben, 84 éves korában fejezte be, de amíg egészsége engedte mindig látogatta az előadásokat.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.