Fotó: jaszaiszinhaz.hu

Nem zár be télen a Jászai Mari Színház

Az energiaválság fokozódása és a gazdasági körülmények romlása következtében egyre több kulturális intézmény kényszerül arra, hogy átmenetileg bezárja kapuit. Tekintettel a színházakat és nézőket egyaránt érintő sajnálatos helyzetre, a Jászai Mari Színház, Népház téli nyitva tartásával kapcsolatban Crespo Rodrigo igazgató a színház társulati ülésén a következő tájékoztatást adta.

„A fenntartóval történt egyeztetést követően a Jászai Mari Színház, Népház vezetése úgy döntött, hogy a jelenlegi energiaárak mellett elengedhetetlen működési költségeink hatékony csökkentése, ezért a 2023. január 1. és február 24. közötti időszakban csak a kamaraszínházi előadásokat tűzzük műsorra. Költségeink racionalizálása kapcsán tehát a Kamaraszínházon és az azt kiszolgáló helységeken kívül a színház épületének többi része ebben az időszakban lezárásra kerül. 2023-ban az első nagyszínpadi előadásunk február 25-én az Amadeus című színmű bemutatója lesz. Az érintett időszakban a színház jegypénztára és szervezése zavartalanul nyitva tart. Arra biztatom tehát nézőinket, nyugodtan tervezzenek a téli időszakra is a Jászai Mari Színházzal, váltsanak hozzánk jegyet vagy À la carte, illetve Karácsonyi bérletet, hiszen nem kell lemondaniuk a színház élményéről. Továbbra is várunk mindenkit sok szeretettel a Jászaiban!”

(Via jaszaiszinhaz.hu)

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.