Tompa Gábor - forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház
Tompa Gábor - forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Újraválasztották Tompa Gábort az Európai Színházi Unió elnökének

Az Európai Színházi Unió (UTE) további két évre elnökévé választotta Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját.

A kolozsvári színház közleménye szerint az Európai Színházi Unió idei második közgyűlését december 4-én tartották Krakkóban. Tompa Gábor egyhangú szavazással kapott újabb kétéves mandátumot.

Az újraválasztott elnök közölte: folytatni szeretné a korábbi mandátumaiban elkezdett munkát. Céljai között nemzetközi koprodukciók létrehozását, művészeti csereprogramok és workshopok szervezését, az unió fesztiváljának rendszeressé tételét, valamint az UTE kiemelkedő művészi kvalitású színházakkal való bővítését említette.

A közgyűlésen megválasztották az UTE új vezetőtanácsát, melynek tagjai: Nuno Cardoso (Sao Joao Nemzeti Színház, Porto, Portugália), Florian Hirsch (Luxemburgi Nemzeti Színház), Tamara Vuckovic Manojlovic (Jugoszláv Drámai Színház, Belgrád, Szerbia), Waldemar Razniak (Stary Teatr, Krakkó, Lengyelország), Francisca Carneiro Fernandes (Porto, Portugália), Antal Csaba (Budapest, Magyarország).

Az Európai Színházi Uniót 1990-ben alapította Jack Lang francia kulturális miniszter és Giorgio Strehler, a milanói Piccolo Teatro igazgatója, s azóta is Európa egyik legfontosabb színházi szövetsége. Jelenleg az Európai Színházi Unió 26 tagot tömörít, nemzeti és nemzetközi befolyással rendelkező színházat Európa-szerte és azon túl.

A szervezetnek olyan igazgatói voltak, mint Zsámbéki Gábor, aki Strehler halála után 2004-ig vezette az UTE-t, Alexandru Darie, a bukaresti Bulandra Színház egykori igazgatója és Ilan Ronen izraeli rendező, a Habima Színház egykori igazgatója.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2008-ban lett tagja a szakmai szervezetnek, Tompa Gábort pedig 2018 májusában az unió budapesti közgyűlésén választották a szervezet elnökévé.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!