Az ember tragédiája részleteivel emlékezik a Vígszínház Madách Imrére

Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából a Vígszínház kisfilmet forgatott, felidézve Az ember tragédiája közismert és néhány ritkábban idézett részletét. A Vígszínház színpadán Eugène Ionesco Macbett című darabját láthatjuk majd a Színházi Olimpia keretében, a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában.

„Valamennyien ismerni véljük Madách Imre főművét, Az ember tragédiáját, irodalomtörténetünk kivételesen fontos fejezetét, a magyar drámatörténet egyik csúcsteljesítményét, ezt a nagyszabású, csodálatos drámai költeményt. Talán idézni is tudjuk
egy-két szállóigévé vált sorát, hiszen a középiskolában memoriter volt, kötelező olvasmány, ám a mű gondolati tartalmaira megérve már kevesen vesszük kézbe.” – olvashatjuk a Vígszínház közleményében.

Ebben a Madách Imre születésének 200. évfordulójára készített néhány perces videóban számos közismert és néhány ritkábban idézett részletet fűztek össze a Vígszínház színművészei – Hegedűs D. Géza, Lukács Sándor, Kern András, Hegyi Barbara, Orosz Ákos, ifj. Vidnyánszky Attila, Wunderlich József, Gyöngyösi Zoltán, Kőszegi Ákos, Márkus Luca, Szilágyi Csenge, Radnay Csilla, Waskovics Andrea és Antóci Dorottya –, hogy kedvet csináljanak e világirodalmi léptékben is jelentős mű újraolvasásához.

MADÁCH 200 – Az ember tragédiája

  • Az Úr: Hegedűs D. Géza, Lukács Sándor
  • Lucifer: Kern András, Hegyi Barbara, Orosz Áko
  • Ádám: ifj. Vidnyánszky Attila, Wunderlich József, Gyöngyösi Zoltán, Kőszegi Áko
  • Éva: Márkus Luca, Szilágyi Csenge
  • Angyalok kara: Radnay Csilla, Waskovics Andrea, Antóci Dorottya
További cikkek
Madách vörös 1
2023 júniusában a 10. Színházi Olimpia egyik kiemelt eseménye a Madách-bicentenárium megünneplése lesz, amelynek középpontjában Az ember tragédiájának kortárs színrevitele áll. 
Fotó: Justyna Zadlo
A Performing Poland projektje hét performance-t foglal magába: Anna Steller és Marcin Herich koreográfiáikban a múlt és jelen, a szín, hang és tér összhatását jelenítik meg a MITEM fesztivál meghívására, a Színházi Olimpia keretében.
Forrás: KAPSZ Facebook-oldala
Határ nincs, csak távolság: ezt a címet viseli a viszáki Kaszás Attila Pajta Színház 2023-as, színházi olimpiai műsora. A háromnapos fesztivált június 22. és 24. között tartják.