Georges Banu​ - fotó: Gabriel-axel Soussan
Georges Banu​ - fotó: Gabriel-axel Soussan

Elhunyt Georges Banu színháztudós

79 éves korában, 2023. január 21-én  elhunyt Georges Banu nemzetközi hírű színháztudós, kritikus, a Román Színházi Szövetség tagja.

Georges Banu 1943-ban született a romániai Buzăuban. Tanulmányait a bukaresti Színház- és filmművészeti Egyetemen Andreai Şerban rendező évfolyamtársaként végezte. 1973 óta Párizsban élt. Tanított a belgiumi Louvain egyetemén és a párizsi Sorbonne-on. Több európai egyetem tüntette ki díszdoktori címmel. 1994 és 2001 között háromszor választották meg a Színházkritikusok Nemzetközi Szövetsége elnökévé.

Számos színházelméleti tárgyú könyve jelent meg magyarul is. A  kolozsvári Koinónia Kiadónál 2013-ban napvilágot látott Szeretni és nem szeretni a színházat című kötetében így fogalmazott: „Akik kerülik a színházat, menekülnek előle, azok azzal indokolják a tartózkodásukat, hogy titkon félnek a színpadtól. Ez a félelem az ellentábor szerint nemcsak a régi halálösztönt ébreszti fel, hanem a gyanút is e »sérülékeny«, kiszámíthatatlan változásoknak kitett művészet természetét illetően.”

Munkáját számos rangos díjjal ismerték el, megkapta többek között a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjét. Többször publikált a Nemzeti Színház szakmai folyóiratában, a Szcenáriumban. Legutóbb a 2022. szeptemberi számban olvashattuk személyes hangvételű írását, amelyben  pályatársára, Peter Brookra emlékezik.

(Via Nemzeti Színház)

 

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.