Jótékonysági Musical Gálát rendeznek Nimród gyógyulásáért Veszprémben

Január 16-án 18 órakor Jótékonysági Musical Gálát szervez a Veszprémi Petőfi Színház Szakonyi Nimród gyógyulásának segítésére.

Él Szentkirályszabadján egy Szakonyi Nimród nevű 7 éves kisfiú, kinek élete számos nehézséggel kezdődött, azonban ő kitartóan küzd azért, hogy egyszer lábra álljon és önálló életet tudjon élni. „Születéskor oxigénhiányt szenvedett, majd 2 nap múlva több agyvérzést kapott, minden központot érintve. Napokig küzdöttünk az életben maradásáért, majd 1 hónap kórházi bentlét után hazatérhettünk, megkezdve a kemény mindennapokat” – olvasható a kisfiú kezelésének gyűjtésére létrehozott honlapon.

Az előadás jegyköteles, azonban annak összegét egy erre elkészített, a Jegyirodába és az előcsarnokba kihelyezett ládába tudják behelyezni. A bedobható minimum összeg 3000 Ft, azonban ennél többet is be lehet dobni a gyűjtőládába. Az előadáson Nimród és családja is jelen lesz, így az összeget már aznap át tudják adni nekik.

Kérik a nézőket és a veszprémi lakosokat egyaránt, hogy amennyiben tudnak segíteni, tegyék meg! Önöknek csak pár ezer forint, azonban Nimródnak ez egy hatalmas lépés a fejlődésének útjában! Töltődjenek színházzal, zenével, miközben egy fontos ügy mellé állnak és segítenek egy kisfiúnak!

(Via petofiszinhaz.hu)

További cikkek
Gulliver - forrás: MITEM
A MITEM-en szereplő Těšínské Színház, Bajka Bábtársulat október 3-i előadását ihlető gondolat, hogy a távoli véleményekkel, gondolkodásmódokkal és szokásokkal való találkozás hasznos, egyszersmind szórakoztató is lehet.
net_Agon_eloadas_eorifoto-48
Erős kezdés egy rendhagyó fesztiválon – a Nemzeti Színház saját produkcióinak sorozatából elsőként az Agónt láthatta a közönség a 10. MITEM-en.
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.