A nagyváradi Szigligeti Színház
A nagyváradi Szigligeti Színház

Nopcsa Ferenc paleontológus életét viszik színpadra Nagyváradon 

Magyarosaurus Dacus címmel a dinoszauruszbárónak is nevezett Nopcsa Ferenc paleontológus, geológus kalandos életéről szóló előadást mutat be a nagyváradi Szigligeti Színház.

A teátrum közleménye szerint a darabot az elismert román rendező, Gianina Carbunariu rendezi. Az előadás így rendhagyó módon, a román rendező jellegzetes munkamódszerének megfelelően állt össze: alkotócsapatával és a színészekkel közösen fejlesztette ki a szövegét. Mint Carbunariu hangsúlyozta, az általa rendezett előadások nem előre megírt szöveg felolvasásával, hanem anyaggyűjtéssel kezdődnek, már hónapokokkal a bemutató időpontja előtt.

Emlékeztetett arra, hogy Nopcsa Ferenc báró, a címben szereplő dinoszauruszfaj felfedezője rendkívül színes egyéniség volt, „tele fényekkel és árnyékokkal”. Épp ez az ellentmondásosság inspirálta az előadás megalkotásában – idézi a közlemény a rendezőt, aki hozzátette: a Nopcsáról írt korabeli újságcikkek, monográfiák és saját írások is segítették, amelyek a szereplőt körülvevő világról is izgalmas képet adnak.

Irina Moscu látványtervező a díszletek megalkotásához a Nopcsa korában használatos színházi látványelemekből is merített. Méretes, kétdimenziós elemeket rendezett több síkba, így hozva létre a tér illúzióját.

Boros Kinga fordító-dramaturg rámutatott: a színpadon az ő fordításában elhangzó szöveg szerzője Gianina Carbunariu, de a kiindulási alapot mindig a levéltári és egyéb anyagok adták.

Bár a Magyarosaurus Dacusban dinoszauruszok is vannak, nem gyerekelőadás – hangsúlyozták az alkotók, akik szerint a darab 15 éves koron felül válik érthetővé és élvezhetővé.

A bemutatót február 3-án tartják.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.