Konter László
Konter László

Elhunyt Konter László rendező

Életének 79. évében, hosszan tartó betegség után 2023. február 23-án elhunyt Konter László Jászai Mari-díjas rendező, színész, színházigazgató – tette közzé a hírt a Magyar Színházi Társaság.

Konter László Konter Imre vasúti kalauz és Menyhárt Ilona gyermekeként született 1944. április 12-én. 1963–1966 között a Debreceni Tanítóképző Főiskola hallgatója volt. 1974-től 1979-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult rendező szakon.

Néhány pécsi év után 1983-tól tíz éven át a budapesti Népszínház rendezője, az utazó operatársulat vezetője volt. 1993 és 2007 között a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója, valamint főrendezője volt. Rendezői tevékenysége mellett szívesen foglalkoztatták a filmvásznon színészként is.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.