Fotó: Krzysztof Bielinski
Fotó: Krzysztof Bielinski

Európa egyik leginnovatívabb társulata tart workshopot Budapesten

A Teatr Pieśń Kozła, Európa egyik legizgalmasabb, úttörő lengyel színházi társulata háromnapos fizikai színházi workshopot tart Budapesten. A március végi workshop fókuszában „koordinációs” gyakorlatok állnak, melyek a mozgás és a képzelet szerves összekapcsolódásának és integrációjának keresésére koncentrálnak, valamint elősegítik a partner és a csoport közös dinamikájának kialakulását. A Grzegorz Bral vezette workshop a Sarolta Kulturális és Közéleti Tér szervezésében valósul meg itthon, melynek a Radnóti Színház Keres Emil Próbaterme ad otthont. A mesterkurzusra 2023. március 30-ig lehet jelentkezni.

Az 1996-ban Wrocławban alapított Teatr Pieśń Kozła (Song of the Goat Theater) Európa egyik leginnovatívabb színházi társulata. A társulat a tradicionális próbafolyamatok és színházi előadások létrehozása mellett elkötelezetten dolgozik a színházi formák, a színészmesterség, valamint az előadói minőségek kutatásán és megújításán. A társulat a lengyel ensemble színházi munka hagyományát folytatva, a színészi mesterség, valamint az ének- és mozgástechnika folyamatos vizsgálása révén egyedi előadásmódot hozott létre. Egyedi színésztréning módszere a mozgás, a hang, a zene és a szöveg integrálására törekszik, ami egyfajta zeneiségben összegződik, ennek köszönhetően érzéki, zsigeri szinten hat. Az új lengyelországi avantgárd színházi mozgalom egyik legizgalmasabb és leginnovatívabb csapataként jegyzik a társulatot.

Grzegorz Bral rendező, pedagógus a Song of the Goat Theater, valamint a wrocławi Brave Festival alapítója és művészeti vezetője. 1987 és 1992 között a Gardzienice Színházi Társulat tagja, 2010 és 2012 között a varsói Stúdió Színház művészeti vezetője volt. Eddigi munkássága során számos kiemelkedő díjban részesült: SCOTSMAN FRINGE FIRST 2004 és HERALD ANGEL 2004 (a Chroniky című darabért). A 2012-es Edinburgh-i Fringe Fesztiválon az általa rendezett Songs of Lear című előadás elnyerte a rangos Fringe First díjat, a HERALD ARCHANGEL-t, valamint a MUSICAL THEATRE MATTERS AWARDS különdíját. A darabot a Total Theatre Awardra is jelölték. 

Grzegorz Bral rendszeresen tart workshopokat világszerte, ezek egyike a március végi budapesti tréning; 2012-ig a Manchester Metropolitan Egyetemmel együttműködésben vezette az MA in Acting programot, 2013 óta a londoni Bral School of Actinggal együttműködve oktat. A Piesn Kozla mozgásalapú színésztréning módszerét az Egyesült Királyságban több jelentős színművészeti egyetem integrálta tantervébe

A háromnapos, Grzegorz Bral vezette intenzív workshop fókuszában a „koordinációs” gyakorlatok állnak: „minden színészi eszközünk, mint például a hang, a gesztus, a ritmus, a képzelet és az energia, összefügg egymással, melynek mozgatója az előadóművész, aki az alkotás aktusának forrása és komplex eszköze” – vallja Bral. A március 25. és 27. között meghirdetett budapesti tréning során alkalmazott gyakorlatok a mozgás és a képzelet szerves összekapcsolódásának és integrációjának keresésére koncentrálnak, valamint elősegítik a partner és a csoport közös dinamikájának kialakulását. Alicja Bral művészeti menedzser is részt vesz a tréningen, aki 2016 óta dramaturgként dolgozik együtt Grzegorz Brallal, valamint a Song of the Goat társulat zeneszerzővel, Maciej Rychłyvel. 2008 és 2013 között a Gdański Shakespeare Színházzal dolgozott együtt, ezután a Shakespeare “off” színpadot koordinálta. 2005-2008 között három éven át a Balti-tengeri Kulturális Központtal való együttműködés keretében társalkotója volt a Gdański Kortárs Táncszínpadnak (DanceDesk.pl).

A workshop szervezője a Sarolta Kulturális és Közéleti Tér, melynek célja, hogy két különböző világban – a művészetben és a politikában/gazdaságban – alkotó embereknek nyújtson találkozási pontot, programokat, közösséget. Egyedülálló módon kíván lehetőséget teremteni a különböző művészeti ágakat képviselő alkotók, valamint a művészeten kívüli területekről érkező szakemberek találkozásához; teret biztosít olyan kapcsolódásoknak amelyek a mindennapokban amúgy talán sosem történnének meg, holott érezhetően nagy az igény arra, hogy eltérő világok megismerjék egymást. A Sarolta Kulturális és Közéleti Tér kiemelten fontosnak tartja a művészeti nevelést, valamint a magyar művészeti élet nemzetközi kapcsolatainak erősítését. Első nemzetközi projektje a budapesti Lengyel Intézettel megvalósuló szakmai workshop, melynek vendége a Song of the Goat lengyel színház alapítója és menedzsere. 

  • Jelentkezés: 2023. március 30-ig angol nyelvű önéletrajzzal a [email protected] címen
További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!