Drew Colby Shadowgraphy

Pécsre költöznek az árnyvilág nagyjai a Színházi Olimpia keretében

Az április 1. és július 1. között létrejövő 10. Színházi Olimpia keretében megvalósuló Bábművészeti Világtalálkozó részeként, Pécsett ismét megrendezésre kerül a II. Karakulit Nemzetközi Árny-Játék Fesztivál.

A pécsi MárkusZínház már másodízben rendezi meg a Karakulit Árny-Játék Fesztivált Pécs belvárosának színházi tereiben 2023. április 19-23. között, mely értékőrző és értékteremtő tartalommal és szándékkal valósul meg. A Karakulit Árny-Játék Fesztivál egy nyitott, rendhagyó rendezvénysorozat, ami nem csak a fellépők számára és az egzotikus előadások felsorakoztatására, felléptetésére koncentrál, hanem arra, hogy megmutassa ennek a kultúrának történeti vonatkozásait, valamint inspirálja a résztvevőkben lévő kreativitást és alkotókedvet. Lehetőséget ad a hazai és nemzetközi művészek találkozására és együttalkotására. Emellett a laikusok számára is befogadhatóan, érdekesen interpretálja az árnyszínházi formanyelvet. A fesztivál Az árnyszínház jeles képviselői a világ számos pontjáról érkeznek Pécsre. 

Összesen 11 országból 21 színházi előadás mutatkozik meg a fesztivál 5 napja alatt, és emellett számos kísérleti alkotó műhellyel, workshopokkal várják a szakmai közönséget, a színház iránt érdeklődőket és hozzáértőket. Érkezik indonéziából a Világörökség részeként számon tartott wayang kulit árnyjáték egyik kiemelkedő dalang mestere, Ki Purbo Asmoro 19 gamelán zenésszel, akik élőzenével varázsolnak el bennünket a solo-i éjszakába. A tradícionális templomi árnyjáték, a Tholpavakoothu mestere Ramachandran Pulavar Indiából érkezik családjával, akik 14 generáció óta éltetői és mesterei a tholpavakoothu játéknak. Ramayana előadásukkal bepillantást nyerhetünk egy több száz éves tradíció élő hagyományába.

Görögországból Karagiozis mestere, az Anemodoura Theater érkezik a fesztiválra, aki a görög hagyományból ismert figurát kelti életre az árnyvásznon, aki 500 éve nevetteti a görög és török gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Árnyszínházi mesterek érkeznek emellett még Angliából, Belgiumból, Csehországból, Lengyelországból, Oroszországból, Spanyolországból, Oroszországból, és hazánkat is 3 bábszínház képviseli a Karakulit Fesztivál során.

A fesztiválhoz kapcsolódó kiállításon bemutatkozik a 4 nagy tradicionális árnybirodalom, ahol az 5 nap alatt betekintést nyerhetnek az érdeklődők az indiai tholpavakoothu, az indonéz wayang kulit, a kínai ying-xi és a török karagöz árnyjátékok világába, ám emellett a modern európai árnyszínházi irányzatok is bemutatásra kerülnek.

A fesztivál művészettörténeti, színházi és képzőművészeti interdiszciplináris találkozás. Metamorfózis, ahol a tárgyak, alakok, sziluettek életet kapnak. 

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.