Fotó: Eöri-Szabó Zsolt

A magyar költészet napján tartják a Versünnep 2023 döntőjét

A magyar költészet napján tartják a Versünnep 2023 döntőjét, a versenyprogramra jelentkezett hivatásos előadóművészek nyilvános elődöntőjét április 3-án és 4-én tartják a Budapesti Operettszínházban, a szintén nyilvános döntőre pedig április 11-én kerül sor a Nemzeti Színházban.

A 17 éve működő Versünnep Alapítvány idei eseménysorozatát Reszket a lelkem, mert eszembe jutottál címmel hirdette meg. Hivatásos színművészek, előadóművészek és képző intézmények hallgatói, valamint iskolák, civil közösségek, amatőr előadók és formációk négy kategóriában indulhattak: Vers- és prózamondás, Énekelt vers vagy versmegzenésítés, Képző és/vagy filmművészeti alkotás, valamint Táncművészeti alkotás kategóriában. Az év elején meghirdetett versmondó versenyre harminc hivatásos előadóművész jelentkezett határon innen és túlról.

A szervezők közleményükben kiemelik, hogy a versenyre kizárólag magyar költők művével lehetett nevezni, a hivatásos előadóművészek esetében a művek között az idei irodalmi évfordulós szerzők, Petőfi Sándor, Madách Imre, Szendrey Júlia vagy Kormos István valamelyik versének is kellett szerepelnie. A számos értékes díj mellett az első helyezett 600 000 forint pénzjutalomban részesül, valamint Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas képzőművész Versünnep kisplasztikájával lesz gazdagabb.

Az elődöntő és a döntő zsűrielnöke Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész lesz, a grémium munkájában mellette Csomor Csilla színművész, Erős Kinga kritikus, szerkesztő, Géczy Dávid filmrendező, Kolti Helga színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Méhes László Jászai Mari-díjas színművész, tanár, rendező, Neumann Balázs zongoraművész, zeneszerző, a Versünnep 2022 fődíjasa, valamint Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész vesz részt – emelik ki a közleményben.

A Versünnep elődöntője és döntője is nyilvános és ingyenes, a döntőn való részvétel azonban regisztrációhoz kötött, a regisztrációkat a [email protected] címre várják. A döntőt online is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők a Versünnep közösségi oldalán.

(Via MTI)

További cikkek
Company La Tal: Carrillo
Mutatjuk, hogy telt a Színházi Olimpia keretében megrendezett Szervusztok Pajtikák! eseménysorozat első hétvégéje Debrecenben! 
Szűcs Réka - forrás: Harlekin Bábszínház
Az egri Harlekin Bábszínház igazgatójával, Szűcs Rékával Klész Bea készített interjút: a beszélgetés – amelyben a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett programokról is szó lesz – június 1-jén 18 órától hallható.
thalia
A 2023/24-es kínálatban megtalálhatók klasszikus és fekete komédiák, tipikus angol bohózat és egy vígjáték egy bulvárbotrányról. A teátrum két előadást is befogad a 10. Színházi Olimpián.