A 10. Színházi Olimpia keretében kerül megrendezésre április 7. és július 31. között a Dunántúli Színházi Fesztivál. A több mint 50 színházi esemény mellett kísérő koncertek, kézműves vásár, népi játszóház várja az érdeklődőket.
A fesztivál három vasi kisváros tengelye mentén szerveződik: Celldömölk, Vép és Vasvár. Mindhárom település jelentős színjátszói hagyományokkal, s a jelenben is élő, s alkotó színházi, színjátszói közösségekkel rendelkezik:
Negyven évvel ezelőtt Vépen kezdődtek a Falusi Színjátszó Találkozók, melynek folytatásaként a Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválok minden évben fontos Kárpát-medencei eseményekké váltak.
A Dunántúli Színházi Fesztivál szakmai bázisa a celldömölki Soltis Lajos Színház. A társulat színházművészeti tevékenysége, közösségi alkotóereje országszerte, s határainkon túl is ismert, s példaértékű.
A Dunántúli Színházi Fesztiválon amatőr, független és hivatásos társulatok bemutatói lesznek láthatók több műfajban. A színház ezekben a napokban beköltözik az osztálytermekbe, óvodákba, piaci terekre, művelődési házakba, parkokba, apró falvakba, s nagyszínpadokra. A három bázistelepülés mellett további 23 kistelepülésen szerveznek programokat.
Az előadások műfaji palettájában minden kíváncsi néző kapaszkodót találhat a minket körülvevő világ elfogadásához, megértéséhez, értékeink megőrzéséhez, s azok továbbörökítéséhez.
Az előadások többsége ingyenes, vagy jelképes összegért látogatható.