Fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház
Fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház

„Átmentem” – Egyedülálló artistaprodukcióval indul a Színházi Olimpia

A 10. Színházi Olimpia április 15-i (16 óra 30) nyitóeseményén ifj. Simet László artistaművész arra vállalkozik, hogy a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva átsétál a folyó egyik partjáról a másikra. 

Ahogy azt a március 27-i sajtótájékoztatón is hallhattunk, nem túlzás cirkusztörténeti jelentőségű eseményként említést tenni a Fővárosi Nagycirkusz produkciójáról, amellyel az intézmény a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához és Budapest egyesítésének 150. évfordulójához csatlakozik a cirkusz világnapja alkalmából (április 17.). Ifj. Simet László artistaművész április 15-én a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra. Az egyedülálló „Átmentem” nevű produkciót a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon, az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról és e két hídról lehet majd megtekinteni.

A Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója által rendezett, csaknem ötven-hatvan ember összehangolt munkája révén létrejövő projekt arra hívja fel a figyelmet, hogy melyek azok az alapértékek, amelyeket át kell menteni és átadni a következő generációknak. Ahogy minden előadóművészeti ágazatnak, így a cirkuszművészetnek is kiemelt felelőssége van abban, hogy reagáljon a világ történéseire. Az előadás különlegessége még, hogy igazi összművészeti esemény lesz, hiszen az idén harmincéves Óbudai Danubia Zenekar kíséri majd az artistaművész performanszát.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ nem csak Budapesten tart kötéltáncos bemutatókat: április 15-től június 24-ig tartó 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében artistaművészek országszerte több mint húsz helyszínen, párperces kötéltánc villám-performanszokkal emelik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia eseményeit.

A 10. Színházi Olimpia nyitányáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

További cikkek
net_2015_KI_Brand_eoszfoto-9248 (1)
Törőcsik Mari Nemzeti Színházban töltött négy évtizedéről nyílik kiállítás a kőszegi Várszínházban. A 10. Nemzetközi Színház Olimpia rendezvénye június 1-én 19 óra 30-kor nyílik, a tárlat augusztus 31-ig látogatható.
Jean Bellorini
A francia Théâtre National Populaire egy igazi kelet-európai történettel érkezik a MITEM-ra. Jean Bellorini társulata ezúttal Nyikolaj Erdmann Az öngyilkos című darabját mutatja be június 13-án.
Fotó: Janus Erika
Igazi színházi különlegességet kínál a közönségnek a Budapesti Operettszínház: a 10. Színházi Olimpia keretében francia, litván és magyar Csárdáskirálynő előadások láthatók a Nagymező utcai teátrumban.