Fotó: Florin Ghioca

Bukaresti előadást lát vendégül a Móricz Zsigmond Színház

A Bukaresti Nemzeti Színház Histrionics című vendégelőadása május 20-án látható a nyíregyházi teátrumban a 10. Színházi Olimpia keretében. 

Már elérhetőek a belépőjegyek a 10. Színházi Olimpián résztvevő Bukaresti Nemzeti Színház Histrionics című előadására. A produkció május 20-án, szombaton 19 órától tekinthető meg a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán.

Az előadás az osztrák Thomas Bernhard, korunk egyik legkiemelkedőbb drámaírójának műve alapján született  Alexandru Dabija rendezésében. 

A Bruscon szerepét alakító Marcel Iureș maró és abszurd kvázi-monológban ad életet a művészetben az abszolútumot kereső tökéletesen tökéletlen pojácának. Bruscon megalomán, embergyűlölő, hipochonder, nihilista és mértéktelen színész, író és rendező; tirádákban tör ki hazája középszerűsége ellen – politikától, társadalomtól és színháztól kezdődően mindenről háborog – ez utóbbitól Bruscon állítása szerint irtózik –, dühösen lázad a körülményei ellen, mert semmi és senki nem felel meg művészi ambícióinak; különösen a családja, akivel zsarnoki módon viselkedik.

Az őt támogató karakterek (akiket Alexandru Bindea, Ana Ciontea, Alexandra Sălceanu, Lucian Iftime, Afrodita Androne és Victoria Dicu alakítanak) groteszkek, már-már karikatúrák, gyakran nevetségesek; megvan bennük az a képesség, hogy a közönség egyszerre érezze őket visszataszítónak és zseniálisnak – de a karikatúra mögött megbújik Thomas Bernhard író pesszimizmusa, akinek meggyőződése, hogy az emberiségnek nincs esélye a megváltásra.

További cikkek
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia művészeti vezetőjét a liget.ro arról kérdezte, hogyan sikerült Magyarországra hozni az olimpia szervezési jogát, mitől tud vonzó lenni a színház a mesterséges intelligencia korában, és milyen missziót tart fontosnak a külhoni területeken a Nemzeti Színház.
evadhiredeto vorosmarty
Vígjátékokkal, útkereséssel, barátságtörténettel és musicallel is várja a következő évadban a Vörösmarty Színház a nézőket. Székesfehérváron nemrég vette kezdetét a 10. Színházi Olimpia.
Olivier Py - forrás: YouTube
Olivier Py francia rendező Európa egyik legrangosabb színházi szemléje, az Avignon-i Fesztivál egykori igazgatójaként érkezik Budapestre a 10. Színházi Olimpia keretében, hogy saját Hamlet-értelmezését vigye a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége elé.