Csaknem negyven program vár a 38. Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon

Tizenkét helyszínen csaknem negyven programot kínál a 38. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amelyet március 10. és 25. között rendeznek meg. A város a 10. Színházi Olimpián is több előadásnak ad otthont.

Barta Dóra, a főszervező Hírös Agóra Kulturális Központ ügyvezető igazgatója felidézte: a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál hosszú múltra visszatekintő rendezvénysorozat, amelyet 1986 óta minden évben kiemelkedő programokkal rendeznek meg közösen a város kulturális intézményei. Az összművészeti fesztivál a hagyományokra építve gyűjti össze a helyi művészeti és kulturális értékeket, „a legnívósabb programokat hozva el a közönség számára” – tette hozzá. A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kínálatát a hagyományosnak mondható 32. Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál és a 14. Szín-Tár évről évre megújuló programsorozata is gazdagítja – sorolta a főszervező.

A hagyományt követve a fesztivál idén is a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertjével kezdődik március 10-én. A hangverseny műsorán Ligeti György, Bartók Béla és Nyikolaj Rimszkij-Korszakov művei szerepelnek. A zenei eseményt megelőzően Magyar örökség – Áthatások címmel nyílik meg a Kecskeméti Képzőművészek Közössége és a Műhely Művészeti Egyesület közös kiállítása. A tárlat Madách Imre születésének 200., Csontváry Kosztka Tivadar 170. és Ligeti György születésének 100. évfordulója jegyében zajlik.

A kecskeméti Ciróka Bábszínház családi programjai között két, négyéves kortól ajánlott darab szerepel. A Kodzsugukila, a boszorkány egy afrikai történet bábokkal és különleges hangszerekkel, a Sárkányölő Sebestyén című darab pedig vásári marionettjáték. A nemzeti ünnep alkalmából a nyolcéves kortól ajánlott János vitézt tűzik műsorra, a Bábszínházi Világnapon pedig egy vásári bohócjátékkal készülnek a családoknak. A KL Színház vendégjátéka, a 14 éves kortól ajánlott A Kisgömböc az elmúlt évben elnyerte a Magyar Bábművészek Szövetsége különdíját.

A 38. Kecskeméti Tavaszi Fesztivált március 25-én a Recirquel újcirkusz társulat My Land című produkciója zárja. A részletes programkínálat ide kattintva olvasható.

A város a 10. Színházi Olimpián is több előadásnak ad otthont.

(Via MTI)

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.