Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

Készül A Mézga család mesejáték a Veszprémi Petőfi Színházban

Március 19-én mutatja be a veszprémi színház Romhányi – Nepp – Ternovszky: A Mézga család című mesejátékát Szűcs Gábor rendezésében. Veszprém városa a 10. Színházi Olimpia több előadását is befogadja.

A Mézga család TV sorozatot – mely összesen 41 részt élt meg – nem csak Magyarországon, de Németországban, Olaszországban, Portugáliában, Csehországban is bemutatták. Színpadon is feldolgozták már Csehországban, Hollandiában és Németországban. A különleges, szép emlékeket idéző, világszinten ismert mesejáték Szűcs Gábor Jászai Mari-díjas művész rendezésében látható majd Veszprémben.

„1968 fontos évszám a produkció szempontjából, hiszen ez az az év, amikor A Mézga családot bemutatta a Magyar Televízió. Ez valami egészen nagyszerű, kivételesen tehetséges munka, mely a mai napig ott él az emberek fejében. Ha generációról-generációra megkérdezzük őket, akkor kiderül, hogy tulajdonképpen a nemzeti kollektív tudatba épült be a történet a maga fordulataival, karaktereivel, gondolataival, vicceivel és természetesen főcímdalával. A Mézga család az átlagok-átlaga, olyan elviselhetetlen sűrűségben jelenik meg az átlag, hogy az valami zseniális. Az egyetlen egy különösség a történetben a szokatlanul zseniális Aladár, aki megadja a sci-fi részt a történetben, hiszen minden epizódban kapcsolódik a jövővel egy sokadik rokon, MZ/X által, aki számos problémát igyekszik megoldani a jövő tudásával, és ami számos vicces jelenetet szül a Mézga családnál. Ez az egész egy fantasztikus történet önmagában is, ahogy az átirat is az lett” – vélekedett a rendező.

Szereplők: Kőrösi Csaba, Módri Györgyi, Hirschl Laura, Győry Zsombor, Tar Benedek, Kulcsár-Székely Attila, Cservenák Vilmos, Keller Márton, Szederjesi Teodóra, Máté P. Gábor.

Veszprém városa a 10. Színházi Olimpia több előadását is befogadja.

(Via petofiszinhaz.hu)

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.