Ma van a színházi világnap – Ők kapják a Hevesi Sándor-díjat

Büki Dóra, Juronics Tamás és Veress Anna kapja idén a magyar színház nemzetközi elismertetéséért és megismertetéséért odaítélt Hevesi Sándor-díjat, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja minden évben a színházi világnap alkalmából oszt ki.

A Hevesi Sándor-díjat az ITI Magyar Központjának kezdeményezésére alapították 1998-ban. Az elismerést minden évben annak a három művésznek, kultúraközvetítő, társulatvezető szakembernek adják át, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért.

A Hevesi Sándor-díjat 2023-ben is hárman vehetik át: Büki Dóra producer, produkciós vezető, dramaturg, a Proton Színház egyik alapítója; Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, színházi rendező, érdemes művész és Veress Anna Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A 61. színházi világnap alkalmából több hazai színház készül programokkal, az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet, amelyet idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznő fogalmazott meg.

További cikkek
SZOL_cikk_nyitó (1080 × 720) (32)
Külföldi színészképző intézményeket szólított meg az SZFE, hogy egy-egy osztály dolgozza fel és adja elő Az ember tragédiája valamely színét. A projektről az ötletgazda, Vidnyánszky Attila beszélt.
Matija Solce
Folytatódnak a 10. Színházi Olimpia programjai a Ciróka Bábszínház szervezésében június 3-án 11.00 órakor Danny és Béla mesekoncertjével és limonádéval várják a családokat a Ciróka udvarán.
Krakowski Teatr Tańca: Takarazuka camp credit Tomasz Ćwiertnia
Magda Niedzielska és Eryk Makohon előadásait június 8-án és június 10-én, a Bethlen Téri Színházban láthatja a közönség.