A Magyar Bábművészek Szövetsége a 10. Szinházi Olimpia keretében Zsinórok nélkül címmel nyílt pályázatot hirdetett hazai és külföldi független alkotók együttműködésének támogatására. A tizennyolc beérkezett pályázat közül kilenc nyerte el a szakmai zsűri tetszését.
A Zsinórok nélkül című pályázat meghirdetésével a szövetség célja az volt, hogy olyan közösségi, helyspecifikus bábszínházi előadások, illetve műhelymunkák létrehozását támogassa, amelyek az adott lakóközösségek tereiben jönnek létre, építve az ott élők alkotó együttműködésére, valamint tárgyi és szellemi értékeire. A kiírásra az előzetes várakozásokat jelentősen meghaladó – tizennyolc – elképzelés érkezett, amelyek közül a négytagú szakmai kuratórium kilenc létrehozását támogatja.
Asbóth Anikó, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, a debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója, Blattner Géza-díjas bábművész, Kocsis Rozi a győri Vaskakas Bábszínház igazgatója, Blattner Géza-díjas bábművész, Pályi János a kaposvári Báb-Szín-Tér művészeti vezetője, a Színházi Olimpia Bábművészeti Világtalálkozójának művészeti vezetője, Blattner Géza-díjas bábművész, valamint Kovács Géza a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója, Blattner Géza- és Kemény Henrik-díjas bábművész a következő pályázatokat ítélte támogathatónak:
- Gergye Krisztián Társulat
- Kollektív kiegyensúlyozatlanság – Csató Kata
- Porcelán ház – Gardenő Laura
- Váró – avagy az idő állomása – Ládafia Bábszínház
- ORT-IKI – Az egri legény balladája
- Szőlővirágzás – KL Színház
- Papír panír A4 Repülőnap
- Makra Viktória – LED Puppets
- Szent György és a sárkány küzdelme – Szabó Zsuzsa
A nyertes pályázóknak a projekteket 2023. június 30-ig kell megvalósítaniuk.