Fotó: Bere Mátyás - jokaiszinhaz.hu

Petőfi Sándorról szóló előadás készül Békéscsabán

Németh László ritkán játszott darabja, a Petőfi Mezőberényben próbái kezdődtek meg a Békéscsabai Jókai Színházban Czitor Attila rendezésében. A teátrum a Zentai Magyar Kamaraszínház A fogadósnő című előadását látja vendégül a 10. Színházi Olimpián.

A Petőfi Mezőberényben című egyfelvonásos drámát a Színitanház, az Ifjúsági és Gyermekszínházi Alapítvány, a mezőberényi Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központ, valamint a Békéscsabai Jókai Színház közösen állítja színpadra. Czitor Attila rendező elmondta, hogy a darabot a valós helyszínen, vándorszínészek életébe ágyazva fogják játszani a teátrum hallgatói.

Németh László művében a forradalomban, szabadságharcban csalódott Petőfi vívódását ábrázolja, aki épp választani kényszerül, hogy elbujdosson, vagy az erdélyi csatatérre siessen a magyar csapatok után – a történelemből ismerjük a döntését. Szendrey Júlia alakja is eltér a megszokott képtől: bátor feministaként írta meg jellemét a szerző. Habár a témaválasztás és Petőfi helyzete nem a “lánglelkű forradalmárt” idézi meg, hanem az életével számot vető, még fiatal, de már keserűvé érett és a családjáért is felelősséget érző költőt, ugyanakkor – amint a rendező kiemelte – az előadás nem fog szűkölködni humoros jelenetekben és nagyon emberi pillanatokban sem.

Az előadást április 11-én mutatják be Mezőberényben, a Színitanház hallgatóinak előadásában.

A Békéscsabai Jókai Színház a Zentai Magyar Kamaraszínház A fogadósnő című előadását látja vendégül a 10. Színházi Olimpián.

(Via jokaiszinhaz.hu)

További cikkek
Madách-projekt - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 11 ország színházi egyetemeinek részvételével rendezett Madách Projekt a 10. Színházi Olimpia egyik különleges eseménye volt.
Vidnyánszky Attila a Színházi Olimpia és a MITEM művészeti vezetője a sajtótájékoztatón, 2023. szeptember 4., Nemzeti Színház - Fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház 2023. szeptember 30–október 23. között megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). 
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.