Elfelejtett állatok és elveszett ügyek - forrás: Binie Visual Communication
Elfelejtett állatok és elveszett ügyek - forrás: Binie Visual Communication

Egerbe érkezik a világhírű Duda Paiva Company

Május 19-én igazi különlegességgel készül Harlekin Bábszínház. A 10. Színházi Olimpia keretében Hollandiából érkezik Egerbe a Duda Paiva Company.

Duda Paiva brazil származású bábművész, rendező legutóbb 2021-ben járt Egerben a Harlekin Kortárs Bábművészeti Napok kiemelt vendégeként, ahol Bruce Marie című egyszemélyes előadásával varázsolta el a magyar közönséget.

Emblematikus, különleges állagú, groteszk szivacsbábjait maga készíti, melyek idén májusban az általa vezetett társulat, a Duda Paiva Company előadásában elevenednek meg gyermek- és felnőttközönség számára egyaránt.

A társulat szereplését Duda Paiva vezetésével egy különleges bábművészeti workshop előzi meg, melyre az ország minden pontjáról érkeznek szakmabeli résztvevők.

További cikkek
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.
Madách-projekt - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 11 ország színházi egyetemeinek részvételével rendezett Madách Projekt a 10. Színházi Olimpia egyik különleges eseménye volt.
Vidnyánszky Attila a Színházi Olimpia és a MITEM művészeti vezetője a sajtótájékoztatón, 2023. szeptember 4., Nemzeti Színház - Fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház 2023. szeptember 30–október 23. között megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM).