Ismét Shakespeare-t hoz Budapestre Alessandro Serra torinói társulata 

A MITEM meghívására ismét Budapestre érkezik Alessandro Serra és társulata, akik a Színházi Olimpia keretében Shakespeare A vihar című művét viszik április 29-30-án színpadra a Nemzeti Színházban. Az előadásokra korlátozott számban még kaphatók jegyek.

A vihar himnusz a színházhoz, a színház előadásában. A színház varázsereje abban az egyszeri és egyedülálló lehetőségben nyilvánul meg, hogy metafizikai dimenziókba emelkedhetünk egy fadeszkákon közlekedő, alig néhány kellékkel és toldott-foldott jelmezzel felszerelt, faragatlan komédiásokból álló társulatnak köszönhetően. Ősidőktől fogva azzal nyűgöz le, hogy minden a szemünk előtt zajlik, minden valós, miközben nyilvánvalóan csak játék.

A viharban mindenki arra törekszik, hogy magához ragadja, illetve hogy megszilárdítsa vagy növelje a hatalmát. A Természetfeletti viszont akkor jelenik meg, amikor Prospero lemond róla, amikor már nem akarja fegyverként használni. De Shakespeare mintha azt sugallná, hogy a legfőbb hatalom a Színházban rejlő erő.

“Mint minden előadás, A vihar esetében is hosszú hónapokig tartott a felkészülés. Miután lefordítottam a szöveget, kiválasztottam a kellékeket, a jelmezeket, a hangokat és a zenét, megterveztem a színpadképet. Az előkészítés számomra egyfajta fizikai gyakorlat, ami aztán elvész az anyag és az emberek közötti alkímiai utazásban. Jelen esetben egy üres tér van, melynek közepén egy emelvény áll. Egy lebegő sziget, mely egyben valamiféle referenciasík is, ahonnan az emberi gyarlóságok – amelyeket Shakespeare mesterien jelenít meg a szövegben – felbukkannak. Nem ötletekkel, hanem képekkel dolgozom, melyeket aztán anyaggá kell alakítanom. Ha befejeződtek az előkészületek, akkor találkozom a színészekkel. Ettől a pillanattól egy improvizációs folyamat kezdődik, melynek során nem ítélkezünk, hanem mindenki megpróbálja lecsupaszítani saját személyiségét a teljes kitárulkozásig. Amint ez megtörténik, akkor kezdődhet az igazi alkotás. Formáljuk és létrehozzuk az anyagot, melynek elemeit végül a dramaturgia és a ritmus teszi helyre. Ez utóbbi talán a rendező egyetlen kiváltsága” – árulta el a rendező A vihar színpadra állítása kapcsán.

Alessandro Serra rendező, szerző, díszlettervező, fénytechnikus 1999-ben alapította meg a TeatroPersona társulatát, amellyel saját előadásait kezdte színpadra vinni Olaszországban, majd idővel Európa-szerte és azon is túl, így Ázsiában, Dél-Amerikában, Oroszországban, az Egyesült Királyságban.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.