Fotó: ifj. Háry Péter

Macbeth-premiert tartottak a Ruszt József Stúdiószínházban

Shakespeare-klasszikussal várta vissza nézőit a stúdiószínházba a Kecskeméti Nemzeti Színház. Kovács Lehel a konvencióktól eltávolodva, újszerű köntösben vitte színre Macbeth tragédiáját. Kecskemét városa több előadásnak is otthont ad a 10. Színházi Olimpián.

Keletkezése óta számos feldolgozásban láthattuk már William Shakespeare egyik legismertebb művét, színpadon és filmvásznon egyaránt. Kovács Lehel második rendezése ez Kecskeméten, és bár a tavalyi Leonce és Lénát is a már megszokott színházi formától eltérően alkalmazta színpadra, a Macbeth talán még izgalmasabbra és modernebbre sikerült, a lehető legtávolabb mindattól, amit az eredeti mű elolvasása után a ma embere képzel erről a történetről.

„Nem titkolt célom volt elrugaszkodni attól a már berögzült világtól, ami a sötét skót darab benyomását kelti, és ahol a sötétség erői mozgatják a főhőst annak ellenére, hogy benne mennyi jóság lakozik. Én szeretnék inkább a hatalom és az ember viszonyával, a hatalmi harcokkal foglalkozni. A való életre is igaz, hogy döntéseinkben néha olyan mélyre gázolunk, ahonnan már nincs visszaút – a Macbeth kapcsán is igyekszem ezt boncolgatni” – fejtette ki koncepcióját a rendező.

A címszerepben Orth Péter, Lady Macbeth szerepében Märcz Fruzsina látható. A további szerepeket Sipos Imre, Mechle Christian, Lakatos Máté, Jankovics Anna, Hegedűs Zoltán, Varga-Huszti Máté, Koller Krisztián, Körtvélyessy Zsolt, Venczli Zóra és Horváth Alexandra alakítja, illetve az előadásban három gyermekszínész, Varga Áron, Király Dominik és Cserháti-Szalontay Lilien is szerepel.

Kecskemét városa több előadásnak is otthont ad a 10. Színházi Olimpián.

(Via kecskemetinemzeti.hu)

 

További cikkek
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia művészeti vezetőjét a liget.ro arról kérdezte, hogyan sikerült Magyarországra hozni az olimpia szervezési jogát, mitől tud vonzó lenni a színház a mesterséges intelligencia korában, és milyen missziót tart fontosnak a külhoni területeken a Nemzeti Színház.
evadhiredeto vorosmarty
Vígjátékokkal, útkereséssel, barátságtörténettel és musicallel is várja a következő évadban a Vörösmarty Színház a nézőket. Székesfehérváron nemrég vette kezdetét a 10. Színházi Olimpia.
Olivier Py - forrás: YouTube
Olivier Py francia rendező Európa egyik legrangosabb színházi szemléje, az Avignon-i Fesztivál egykori igazgatójaként érkezik Budapestre a 10. Színházi Olimpia keretében, hogy saját Hamlet-értelmezését vigye a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége elé.