Mihályi Gábor - fotó: Csibi Szilvia

Mihályi Gábor: „A tánc világokat köt össze”

Április 29-én ünnepeljük a tánc nemzetközi világnapját, melynek kapcsán Mihályi Gábor Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, Harangozó Gyula-, Seregi László-, és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus a Magyar Állami Népi Együttes együttes vezetője köszöntőjét adjuk közre:

Már napnyugta óta álltak fent az éjszakai hegyen, fölöttük az a titokzatos végtelenség,  amelyből szarvasok milliárdjainak szempárja csillogott le rájuk. Számukra végtelen, titokzatos  és szent volt ez a ragyogó mennyezet, amely mágikus erővel hívta őket, oda fel, hozzá, ahhoz,  aki miatt idejöttek. Aki az Örök, a Fenséges a Mindenek feletti, aki a Végtelen. Álltak  hátraszegett fejjel, tekintetüket az égre emelve, hallgatva azt a furcsa dobogást, amely szívük  felől érkezve, bennük lüktetett. Aztán egyszer csak elkezdték: karjuk összekapaszkodott,  szájukból varázshangok törtek elő, testük megmozdult, lábuk dobbant. Úgy érezték megáll az  idő, hogy egyé válnak, hogy emelkednek, oda, fel, Őhozzá! Aki az Örök, a Fenséges a  Mindenek feletti, aki a Végtelen.

Így történt, vagy egész másként, ki tudja. A tánctörténészek írnak a kezdetekről, az  emberiség hajnaláról, amikor a tánc, az Istenekkel való párbeszéd mágikus eszköze volt.  Keresem a szavakat, hogy megfogalmazzam a lényeget, hogy ne csak a ködös múltat citáljam  ide, hanem a jelen világunkról beszéljek, hogy megfogalmazzam azt a spirituális érzést, mely  elfog, magába húz, felemel, ha mozdul a test. Legyek táncos, koreográfus, vagy a közönség,  amely a nézőtér sötétjében az Ünnepre készül. De rá kell jönnöm, a szó kevés, a gondolat véges, hogy leírja a leírhatatlant. Azt mondta valahol Isadora Duncan amerikai táncosnő, akit  a modern táncművészet alapítójának tartanak: „Ha meg tudnám mondani milyen érzés, nem  lenne érdemes táncolni.”

A tánc, a kultúra azon sajátos ága, melynek különlegessége, annak sokszínűségében  rejlik. A néptánc, a klasszikus balett, neoklasszikus balett, a modern, a társastánc, vagy más  alternatív kísérletezések együttese adja azt az univerzumot, melyet magyar táncművészetként  ismerünk. Ennek a sajátos művészetnek a nyelvezete, éppen non-verbalitása révén képes  világokat összekötni, átlépni nyelvi, kulturális határokon. Elmélyült formában – a táncos testén  keresztül – tudja megjeleníteni az alkotó üzenetét, mellyel új perspektívákat kínál a közönség  számára. Megadja azt a hétköznapokban kevésszer tapasztalt, mégis nagyon vágyott  élményt, melyet a régi görögök, katarzisként írtak le.

Nekünk – táncszerető, „táncban élő” embereknek – kötelességünk és feladatunk életben  tartani és folyamatosan megújítani művészetünket. Hiszen a bennünket körülvevő kulturális  káoszban a művészet, és benne a táncművészet az, amely fogódzót és támaszt kínálhat az  eligazodásban.

Ma, a Tánc Világnapján szerte a világban táncosok ezrei emelik tekintetüket a  színházak reflektoroktól csillogó szent mennyezete felé, hallgatva azt a furcsa dobogást,  amely szívük felől érkezve, bennük lüktetet. Várják, hogy elkezdhessék, hogy karjuk  összekapaszkodjon, testük megmozduljon, lábuk dobbanjon, hogy megállítsák az időt, hogy  eggyé váljanak, hogy emelkedjenek oda, fel, Őhozzá! Aki az Örök, a Fenséges, a Mindenek  feletti, aki a Végtelen, hogy együtt éljék meg a közönséggel a Tánc mágikus Ünnepét.

További cikkek
NM_ajanlo_XI_3
Miért aktuális ma Gogol Revizorja? Miért nézzünk Molnár Ferenc-darabot? Mitől élvezetes a mese műfaja? Megjelent a Nemzeti Magazin legfrissebb száma.
Berecz András – fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Színházi Olimpia keretében megrendezett Nemzetközi Történetmesélő Fesztivál házigazdáját arról is kérdeztük, megférhet-e hat dudás egy csárdában.
Ifjú barbárok - jelenet - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Négy alkalommal is láthatjuk az Ifjú barbárok című előadást a Nemzeti Színházban november 28. és december 1. között.