Április utolsó harmadában három alkalommal nézek tánc/mozgás-előadást, összesen hat darabot a Színházi Olimpián. Végigtekintve az alkotók, az előadók, illetve a témák során, jó eséllyel három egészen különböző tőről hajtó színházi/előadói nyelvvel/felfogással fogok találkozni. Szoboszlai Annamária írása.
A belga Peeping Tom együttes szürrealisztikus táncszínháza most is végigvezeti majd a nézőt egy történetszálon, melyet megragadhatunk, az olasz Aterballetto meghívott koreográfusai – az izraeli Eyal Dadon és az olasz Diego Tortelli – viszont elvontabban fogalmaznak. Míg ez utóbbiak sokkal inkább a testben, annak működésében, a testek egymáshoz való viszonyában keresik és találják meg a kifejező formát (vagyis alapvetően táncban gondolkodnak), addig a Peeping Tom előadásán életszerűnek ható, kidolgozott díszletek közé helyezik a színészek teljes eszköztárával felvértezett táncosokat. Egy biztos: a miatt egyiken sem kell aggódnia a nézőnek, hogy színpadra akarnák húzni a szereplők. Én nagyon bízom benne, hogy a harmadik előadást, a Danubia – A vizek tükre címet viselő, multimédiás eszközöket is alkalmazó műsort szintén sikerül (szárazon) megúsznom, dacára annak, hogy az alkotók, Ramona Poenaru képző- és előadóművész, valamint Gaël Chaillat színész-rendező azt ígérik, hogy „a lábad is vizes lesz” – mivel ez egy Dunáról szóló interaktív előadás. Bár az előadáson készült felvételeken helyes gyerekek vontatnak a vízen helyes papírhajókat, és önfeledten keringőznek, de én már azon agyalok, hogyan tudnám udvariasan elkerülni az interaktív színpadi megmérettetést, hogyan horgonyozhatnék majd le észrevétlenül a Bethlen Téri Színház nézőterének egy eldugott helyén. Persze, adódik a kérdés, miért megy valaki a közönség aktív részvételét igénylő produkcióra, ha nem bírja az ilyesmit. A válasz: mert érdeklik a multimédiás megoldások, és kifejezetten kedveli őket, amennyiben szépen passzolnak a tartalomhoz. Az pedig egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy mégis örülni fogok egy jól sikerült „aktív bevonódásnak” is…
A Peeping Tomot különösen várom. Van valami kifejezetten vonzó abszurditás a Gabriela Carrizo és Franck Chartier vezette együttes produkcióiban. Már az is, hogy Michael Powell kultikus pszicho-horror mozifilmjének a nevét viselik. Még nem ismertem őket, amikor már rettegtem az átható kék szemeit és a filmfelvevő kameráját áldozataira szegező Tomtól, aki különben egészen jól fésült úri fiúnak tetszett, s ettől csak még rémisztőbb lett minden tette. Peeping Tomék szeretik a hármasságot (így a triptichonokat is). A választott témájukat úgy bontják ki, mint egy hármas oltár a szentséget: a középre állított képet vagy a remekbe faragott domborműveket kiemeli és értelmezi a jobb és a bal szárny. A Trafóban már szerepeltek két triptichonnal, így sok képet őrzök róluk, de egy jelenet egészen beégette magát az emlékezetembe: egy férfi és egy nő áll szemben egymással, talán össze is ér valamely testrészük, s hajszálpontosan ugyanabban a tempóban ülnek le/guggolnak le a földre, majd állnak fel újra. Le és fel, le és fel, babaszerűen, olyan élettelenül mechanikusan, amilyen csak két ember közt haldokló kapcsolat lehet.
A Színházi Olimpia keretében a Peeping Tomtól Az eltűnt ajtó, Az elveszett szoba és A rejtett padló lesz látható a Nemzeti Táncszínházban, és szintén ide érkezik az olasz Aterballetto, mely kicsit több mint 40 éves története során mindig igyekezett illusztris nevekkel fényesíteni hírnevét. Repertoárdarabjaik közt megtalálhatóak Alvin Ailey, William Forsythe és George Balanchine koreográfiái, s készített számukra darabot Jiří Kylián és Ohad Naharin is. Ezúttal elsősorban az izraeli koreográfus, a Kibbutz Dance Company egykori táncosa, Eyal Dadon keltette fel az érdeklődésemet. A most látható koreográfiája, a Yeled a gyerekkort idézi majd elénk: az ősi ártatlanság elvesztéséről szól.
Az est második darabját jegyző Diego Tortelli a Spiritualized zenéjére készítette a Shoot Me-t. A még mindig aktívan zenélő Jason Pierce számai olyanok, mintha feketére égett házfalak, elszenesedett székek, asztalok, szekrények alól csendülne föl az apokalipszis utáni reggelen. Van benne valami reményteljes és biztató, de alaphangja mégis kiábrándult. Hallgatva olyan, mint az elhamvadt tájon hologramként ülő virágok üde kékje, pirosa, sárgája. Az ember végtelenül magányosnak érzi magát tőle.
Összegezve: lesz misztikum és abszurd borzongás, vetítés és Kék Duna, felnőttek, akik gyereket játszanak és felnőttek, akik felnőtteket. Koreográfusok koreografálnak, táncosok mozognak, táncosokat nézünk, nem pedig robotokat, és az ajánlót sem a Chat GPT írta. Ez manapság – ugye – már önmagában érték.
Színházi Olimpia a Nemzeti Táncszínházban és Bethlen Téri Színházban:
- Peeping Tom: Triptichon (Nemzeti Táncszínház, április 20. és 21.)
- Des châteaux en l’air: Danubia – A vizek tükre (Bethlen Téri Színház, április 27., 14:00 és 19:00; április 28., 09:00, 14:00)
- Aterballetto: Yeled / Shoot Me (Nemzeti Táncszínház, április 27. és 28.)
A cikk a Színház.org és Tánckritika.hu együttműködésével készült.
