Moby Dick credit Christophe Raynaudde Lage
Moby Dick credit Christophe Raynaudde Lage

Yngvild Aspeli: „A Moby Dick az emberi lét kérdéseit helyezi előtérbe”

A Színházi Olimpia keretében április 20-án két alkalommal is színpadra kerül a Plexus Polaire Moby Dick című előadása a Győri Nemzeti Színházban. Yngvild Aspeli művészeti vezetővel a színház oldalán jelent meg interjú.

– Honnan jött az ötlet az előadáshoz, mi volt a legfőbb inspiráció?

– Az előadás Herman Melville Moby Dick című novelláján alapszik, továbbá az emberi létet és a természetet körüllengő egzisztenciális témák és kérdések iránti kíváncsiságon, amiket a könyv is megidéz.

– A célközönség ismerete befolyásolja-e a művészi megnyilvánulás kifejezőeszköz rendszerét, mennyiben alkot másként a művész, ha tudja, hogy gyerekeknek alkot?

– Annak érdekében, hogy a lehető legjobban át tudjuk adni a történetünket, elengedhetetlen, hogy jól ismerjük a célközönségünket. Az előadásunk felnőtteknek és 14 éves kor feletti serdülőknek szól.

– Miként zajlik a nézői reakciók vizsgálata, az új generáció szokásai; online jelenlétük miképpen befolyásolja a színház műfaját?

– Az élőszereplős, színházi előadások különlegessége abban rejlik, hogy minden egyes közönséggel való találkozásnál alakul, fejlődik az előadás, ezért is nagyon értékes a közönség reakciója és visszajelzése. Azt hiszem, hogy napjainkban, amikor ennyire hangsúlyos az online jelenlét, még fontosabb, hogy legyenek élőszereplős formátumok is, amikor a közönség és az alkotók együtt, közösen hoznak létre valamit…

Az interjú teljes terjedelmében ide kattintva olvasható. 

További cikkek
33520w
Fazekas Mihály klasszikus magyar meséjét Váradi Szabolcs dolgozta át és Némedi Árpád rendezte. A zenés mesejátékot május 17-én mutatták be Weöres Sándor Színházban és a Lázár Ervin program keretében Vas megyei általános iskolásoknak játsszák.
ket korea figura
Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése című kortárs francia darabját mutatta be a Figura Stúdió Színház. A gyergyószentmiklósi társulat a Boldogtalanok című előadást hozza el a 10. Színházi Olimpiára.
szj
A június 22. és 24. között rendezett fesztiválon határon túli színházak produkciói, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéveseinek előadása, könyvbemutató és kiállítás is várja az érdeklődőket. Az ünneplő művészt a Nemzeti Színház kérdezte.