Bennem a létra

Zalaegerszeg báb- és utcaszínházi programokkal csatlakozik az Olimpiához

Zalaegerszegen 37 báb- és utcaszínházi előadással várják április 21-től két hónapon át a közönséget a színházi olimpia rendezvényeire, de nemcsak gyerekeknek szólnak majd a látványos produkciók – közölte zalai Griff Bábszínház igazgatója.

Szűcs István emlékeztetett arra, hogy a 4,5 milliárd forintos állami támogatással idén Magyarországon zajló 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében 58 ország 400 társulata 750 előadást tart szerte az országban. 

A Magyar Bábművészek Szövetsége is csatlakozott ehhez a fesztiválsorozathoz, így 500 millió forint támogatással 12 városban – ahol bábszínházak működnek – 332 előadást tart 53 külföldi, 57 hazai és hét határon túli magyar társulat, összesen 24 országból.

Zalaegerszegen – ahol a győri és a szombathelyi bábszínházzal közösen szervezik az eseményeket – 37 előadást tart 12 külföldi, egy határon túli magyar és 12 hazai fellépő, így szinte minden hétvégén lesz valamilyen előadás, a legtöbb a zalai vármegyeszékhely belvárosában – tette hozzá az igazgató.

Április 21-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem  hallgatóinak előadásában a Weöres Sándor műveiből készült Bennem a létra című előadás lesz az első a programsorozatban. Az előadás több szállal kötődik Zalaegerszeghez, ugyanis rendezője a Griff Bábszínház művészeti vezetője, Bartal Kiss Rita. A középiskolásoknak szánt zalai bemutató előtt Fűzfa Balázs irodalomtörténész tart előadást egyfajta rendhagyó irodalomóraként.

Szűcs István kiemelte a cseh Drak Színház rendkívül látványos, szinte világszenzációnak számító előadását, amely némafilmes formában meséli el Georges Melies utolsó trükkjét. Érkeznek még Zalába argentin, ausztrál, brit, olasz, spanyol, bolgár és szlovák fellépők is, de a színházi olimpia részeként a Hevesi Sándor Színházban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház egy produkciója is látható lesz.

Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy a zalaegerszegi eladások nagy része nem zárt térben, hanem a „falakon kívül”, a belvárosi utcákon, tereken zajlik majd. A sorozat zárása pedig szinte egy kisebb fesztivállal ér fel, június közepén ugyanis háromnapos látványos eseménysorozattal fejeződik be a bábszínházak olimpiája Zalaegerszegen – emelte ki a polgármester.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!