Fotó: csokonaiszinhaz.hu

A fesztiválszervezésről folyt szakmai beszélgetés a Csokonai Fórumban

2023. május 12-én a Külföldi jó gyakorlatok a fesztiválszervezés terén című szakmai programnak adott helyet a Csokonai Fórum. A 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett eseményen a régió elismert szakemberei osztották meg tapasztalataikat Debrecen kulturális intézményeinek munkatársaival, illetve a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének hallgatóival.

Jadwiga Skowron, a rzeszówi Wanda Siemaszkowa Színház igazgatóhelyettese prezentációjában arról beszélt, hogy milyen összművészeti fesztiválokkal várja a lengyel város színháza a régióban élőket. Az előadás második részének középpontjában a debreceni Csokonai Színházzal közösen alapított TranszMissziók nemzetközi vándorfesztivál állt.

A szakmai délelőtt másik előadója Pál D. Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója volt, aki elsősorban amellett érvelt, hogy a nemzetközi kapcsolatok bővítése, a nemzetközi színházi szférába való bekapcsolódás indokolja a színházi fesztiválok létrejöttét. Előadásában részletesen bemutatta a színházi fesztiválok tipológiáját a programkínálat, a méret, illetve a finanszírozási háttér tekintetében.

A szakmai program második felében egy kerekasztal-beszélgetés keretében kérdezték vendégeket a fesztiválszervezés kihívásairól, a pandémia okozta nehézségekről, illetve azokról a kulcsfontosságú tényezőkről, amelyek meghatároznak egy színházi fesztivált. A délelőtt két előadója mellett a kerekasztal-beszélgetésen részt vett Cezary Iber színházi rendező, Keresztes Gáspár, a varsói Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet munkatársa, illetve Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója.

(Via csokonaiszinhaz.hu)

 

További cikkek
Ifjú barbárok - jelenet - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Négy alkalommal is láthatjuk az Ifjú barbárok című előadást a Nemzeti Színházban november 28. és december 1. között.
A kaposvári Csiky Gergely Színház - fotó: Varga György / MTI
A hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseménye, az Országos Színházi Találkozó 2024. június 10. és június 16. között Kaposváron kerül megrendezésre.
Bartha Boróka (forrás: Bartha Boróka)
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház olimpiai szereplésekről Bartha Boróka színésznő osztotta meg velünk élményeit.