Fotó: François Passerini

A közös élet szédületéről mesél a Là című előadás

A 10. Színházi Olimpia keretében május 17-én látható Veszprémben a francia Baro d’evel társulat című előadása.

Fekete-fehér cirkusz egy párra és egy pajzsos-varjúra; a formabontó trió akrobatikát és éneket ötvöz egy olyan furcsa környezetben, ahol minden nyomot hagy maga után. A férfi, a nő és a madár ebben a folyamatosan változó térben próbálnak együtt maradni, ám ez csak egy abszolút egyensúlytalanságban lehetséges.

Az életben a legritkább esetben alakulnak a dolgok terv szerint. Sokszor van úgy, hogy mindenki egyszerre akar beszélni, ezért már nem is halljuk meg egymást. Az egy térben való együttélés, ha különbözőek vagyunk, nem is olyan egyszerű…

Burleszk és abszurd, a Baro d’evel a közös élet szédületéről mesél, egy olyan életről, amelyben mindig lehet improvizálni, újragondolni és végső soron bármi történjék is az élet úgyis megy tovább…

A Là egy diptichon első része, egyfajta prológus, amely bevezeti nézőit a Baro d’evel szavak nélküli világába, egy lecsupaszított, nyers világba; ami látszólagos kietlensége ellenére maga az élet.

Camille Decourtye és Blaï Mateu Trias, a francia-katalán duó, a Baro d’evel alapítói. Társulatuk 2001-ben született egy alkotói közösségből. Dramaturgiai munkamódszerük a különböző műfajok és témák egymásra halmozásában rejlik, és a szokványos cirkuszoktól előtérően általában állatokkal dolgoznak, a Lá esetében Gus-szal, a varjúval. Az egyes jeleneteket mozgással, zenével és a tér fogalmának újragondolásával alkotják meg. A produkciók dramaturgiai felépítése nem csupán a forgatókönyvön, hanem jól átgondolt improvizációkon is múlik.

Művészi látásmódjukat a körülöttük zajló mindennapi élet inspirálja. Amit a színpadon tesznek, mind a személyiségükből és az egymással való kapcsolatukból fakad. Olyan költői formákat hoznak létre, amelyekben az identitás, a másság, a bennünket összekötő dolgok, az élet témáit járják körül.

Az állatokkal való közös színpadra lépésen keresztül lehetővé teszik, hogy a művészeket és a nézőket egyaránt megérintse az, ami a pillanatban történik.

A 10. Színházi Olimpiát megelőzően az előadás két alkalommal, május 12-én és 13-án a Trafó műsorán is szerepel.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.