Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az államtitkár szerint nagyon jól vizsgázott a színházi terület

A színházi, előadóművészeti terület nagyon jól vizsgázott a pandémia időszakában, a jelenlegi feladat meghatározni az ágazat helyét, feladatát a kulturális alapellátásban – mondta a kultúráért felelős államtitkár a Magyar Teátrumi Társaság hétfői közgyűlésén.

Závogyán Magdolna kiemelte: nehéz időszakon van túl a színházi terület, és szerinte a következő másfél évet sem a bővülő források jellemzik majd. Az államtitkár emlékeztetett: a 2022 decemberében életbe léptetett vészhelyzeti rendelet értelmében március 16-ig 250 milliárd forint zárolásáról kellett intézkedni, amiből a kulturális területre 11,4 milliárd forint esett.
Megjegyezte, a pandémia időszakában a kulturális terület és azon belül az előadóművészeti ág komoly munkát végzet, innovatív, proaktív válaszokat adott a felmerülő kihívásokra.

„Ilyen megoldásokra lesz szükségünk az elkövetkezendő időszakban is” – emelte ki a politikus. Mint fogalmazott, a kulturális alapellátás program a közművelődési és a közgyűjteményi feladatok biztosítását célozza, a következő nagy feladat az, hogy a kulturális terület különböző szegmenseit is becsatornázzák. Ehhez szerinte felül kell vizsgálni a pályázati rendszereket, megszüntetni a párhuzamosságokat.

Felidézte, hogy 2019-ben alakult meg a Nemzeti Kulturális Tanács, amelynek a feladata, hogy biztosítsa a kulturális ágazatok egységes kormányzati stratégiai irányításának szakmai alapjait, valamint javaslatot tegyen a kormány részére a kultúra kormányzati stratégiájára, továbbá véleményezze és összehangolja a kulturális ágazati fejlesztési terveket. Ezeket a terveket a résztvevő 17 intézmény leadta, jelenleg a hálózatépítés a fő feladat. Ebben a Déryné program adhatja mintát, hogy értékalapú produktumok nyerjenek támogatást – tette hozzá.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a közgyűlésen elmondta, hogy az előadóművészeti szféra érti és látja az országban kialakult nehéz helyzetet, a szakma lojális és próbál alkalmazkodni. Emlékeztetett: a színházi struktúra a magyar kulturális élet egyik legfontosabb eleme. Az igazgató úgy vélte, hogy finanszírozás nem épülhet kizárólag a szponzorációra, hiszen ahol így működnek a kulturális intézmények, ott a társadalom széles rétegei nem jutnak hozzá a kulturális értékekhez.

Kiemelte: a színházi szakma nagyon tisztességesen és felelősséggel bánik a kapott pénzekkel, épp ezért „fájónak” érzik a sok bizonytalanságot. „Jó lenne, hogy ne azt érezzük, hogy valamifajta jóindulattól függünk pusztán” – emelte ki. Hozzátette: „Tudomásul vesszük, hogy nehéz idő van, de muszáj, hogy a minisztériumi fenntartóink erősítsék bennünk, hogy szükség van ránk, mert van egy elbizonytalanodás a szakmában”.

Závogyán Magdolna válaszában kiemelte: a színházi-, előadóművészeti területnek helye van a kulturális alapellátásban. Emlékeztetett: a finanszírozáshoz szükség van mecénásokra is, de az államnak is ki kell vennie a részét belőle.

(Via MTI)

További cikkek
33520w
Fazekas Mihály klasszikus magyar meséjét Váradi Szabolcs dolgozta át és Némedi Árpád rendezte. A zenés mesejátékot május 17-én mutatták be Weöres Sándor Színházban és a Lázár Ervin program keretében Vas megyei általános iskolásoknak játsszák.
ket korea figura
Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése című kortárs francia darabját mutatta be a Figura Stúdió Színház. A gyergyószentmiklósi társulat a Boldogtalanok című előadást hozza el a 10. Színházi Olimpiára.
szj
A június 22. és 24. között rendezett fesztiválon határon túli színházak produkciói, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéveseinek előadása, könyvbemutató és kiállítás is várja az érdeklődőket. Az ünneplő művészt a Nemzeti Színház kérdezte.