Fotó: jokaiszinhaz.hu

Debrecenben is bemutatkozik a békéscsabai Drakula-fantázia

Június 5-én a Csokonai Fórumban láthatják a 10. Színházi Olimpia keretében a Békéscsabai Jókai Színház előadását.

A vérszívó gróf történetét Seregi Zoltán direktor rendezte, és részben szerzőként is jegyzi, az előadás főbb szerepeiben Kocsis Dénes, Csonka Dóra, Bartus Gyula és Tege Antal látható. A mű zenéjét Szűts István, a Kormorán együttes tagja szerezte.

Drakula története hosszú évtizedek óta foglalkoztatja az embereket. Nem véletlen, hogy rengeteg feldolgozás született e témában filmen, színpadon egyaránt. Zalán Tibor és Seregi Zoltán egy 2000-es évekbeli rockopera pályázatra – az azóta elhunyt kiváló költő, Bella István verseivel – készült történetét részben újraírva, dramaturgiai kiegészítésekkel fogalmazza színpadra a vérszívó gróf történetét.

A horror rockopera a műfaj jellegzetes kritériumai mellett a magyar-román együttélés konfliktusaira hegyezi ki a történetet mintegy megelőlegezve a magyarság későbbi történelmi traumáját, rámutatva olyan korábbi vallási, ideológiai küzdelmekre és politikai eseményekre amelyek „megágyaztak” a történelmi Magyarország szétdarabolását.

 

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.