Écsi Gyöngyi

Écsi Gyöngyi meseszínháza érkezik Szegedre

Yael Rasooly nagysikerű előadása után május 13-án Écsi Gyöngyi Árgyélus Bábos Meseszínháza érkezik Szegedre a 10. Színházi Olimpia Határtalanul programsorozatának keretében. 

Écsi Gyöngyi bábszínész, népdalénekes, református lelkész Vágsellyén született, tanulmányait Pozsonyban és Komáromban végezte el. Több zenekarban is énekelt. Tagja volt többek között a Kaláris és a Ghymes zenekarnak. Alapító tagja a Rozsnyói Meseszínháznak és az Árgyélus Színháznak.

Sokoldalú művészi képességeit bábművészként is kamatoztatja. Kétszemélyes meseszínházában a zenének, a szónak, a mozgásnak és az alkalmazott eszközöknek egyforma szerepük van.

 „Megszületni isteni ajándék, hát még akkor, ha az emberfia egy szőlőszemből születik. Kálmán és Boriska mindketten szőlőszemből születnek, az egyik királyi palotában, a másik egy szegény viskóban látja meg a napvilágot. Testvéries és szerelmetes kapcsolatukra ezer veszély leselkedik. Felismerni és megharcolni a rendkívüli élet küldetését és egyediségét nem könnyű feladat.” – olvasható az előadás ajánlójában.

További cikkek
33520w
Fazekas Mihály klasszikus magyar meséjét Váradi Szabolcs dolgozta át és Némedi Árpád rendezte. A zenés mesejátékot május 17-én mutatták be Weöres Sándor Színházban és a Lázár Ervin program keretében Vas megyei általános iskolásoknak játsszák.
ket korea figura
Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése című kortárs francia darabját mutatta be a Figura Stúdió Színház. A gyergyószentmiklósi társulat a Boldogtalanok című előadást hozza el a 10. Színházi Olimpiára.
szj
A június 22. és 24. között rendezett fesztiválon határon túli színházak produkciói, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéveseinek előadása, könyvbemutató és kiállítás is várja az érdeklődőket. Az ünneplő művészt a Nemzeti Színház kérdezte.