Fotó: Galéria Invest Kft.

Elkészült a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthona

Felújították és egy modern épületrésszel bővítették Békéscsabán a klasszicista Ursziny-Beliczey-kúriát, amely a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthona lesz május végétől. A teátrum részt vesz a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezésre kerülő Bábművészeti Világtalálkozón is.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, az épület megkapta a használatbavételi engedélyt. Eddig a Jókai Színház épületében 450 négyzetméteren várta a húsztagú társulat az érdeklődőket, a Munkácsy-negyedben lévő, a Munkácsy Emlékház ikertestvérének is nevezett épületben viszont 1700 négyzetméteren működhetnek majd – tette hozzá.

A beruházást koordináló Békéscsabai Városfejlesztési Kft. ügyvezetője, Sódar Anita elmondta, hogy ez volt a várhatóan bruttó 4,5 milliárd forintból megvalósuló Munkácsy-negyed legkomplexebb, 798 napig tartó beruházása, már a tervezéskor meg kellett felelni az örökségvédelmi szabályoknak. A mintegy 700 négyzetméteres kúria épületét amennyire lehetett, az eredeti állapotába kellett visszaállítani, amiben korábbi fotók, tervrajzok segítettek. Földszintjén lesz egy kiállító- és előadótér, valamint itt helyezik el az öltözőket, a fény- és hangtechnikát, a raktárakat és a gépészetet.

Az új, csaknem ezer négyzetméteres épület az előírások szerint nem lehetett hangsúlyosabb a kúriánál, nem is készülhetett a rezidenciához hasonló stílusban. Az előadások az új épületben lesznek, a színpadtér 544 négyzetméter, itt egy 120 fős betolható-mozgatható nézőteret alakítottak ki. A beruházás részeként megújult több mint ezer négyzetméternyi zöldfelület is, új utcabútorokat helyeztek ki, kiépítették a parkvilágítást, 113 fát ültettek, és kialakítottak 21 új parkolót. A beruházás mintegy bruttó 1,8 milliárd forintból valósult meg. A tervezést a Fajzi Építész Stúdió Kft., a kivitelezést a Galéria Invest Kft. végezte 23 alvállalkozó bevonásával.

Lenkefi Zoltán, a bábszínház igazgatója elmondta, számukra a legfontosabb, hogy nem kell egyeztetniük a helyiségek használata miatt a színházzal és a színitanházzal, nem kell állandóan be- és kipakolniuk, és párhuzamosan futhatnak az óvodásoknak és általános iskolásoknak szóló előadások. A bejáratnál és a ligetben akár kültéri rendezvényeket is szervezhetnek. Az Ibsen-házban lévő régi otthonuktól május 13-án búcsúznak, az utolsó előadás Écsi Gyöngyi Szőlőszem Kálmán című előadása lesz.

A hivatalos megnyitót zárt körben, május 26-án tartják, ezután három napon át a 10. Színházi Olimpia részeként 12 előadás látható majd magyar, cseh, olasz, francia, norvég, ukrán és spanyol bábosoktól, a gólyalábas menetszínháztól a kesztyűbábos vásári játékon át a marionett show-ig. Június 18-án óriás eszközöket használó utcai performansz-színházzal, a Múzeumok éjszakáján pedig egyebek mellett Sarkadi Bence világjáró marionettjeivel és bábszínházi cirkuszi játékkal várják az érdeklődőket.

Az Urszinyi-Beliczey-kúriát az Urszinyi család az 1840-es évek végén építtette klasszicista stílusban, majd 1877-ben eladták a Beliczey családnak, amely 1944. március 19-ig, a német megszállásig használta a kúriát. A második világháborút követően minden eltűnt belőle, a szovjetek olajraktárnak és töltőállomásként is használták, jelentősen megrongálódott az épület, a park is elpusztult. Népi kollégium, később pedig a gabonaipari vállalat kapott helyet benne. A rendszerváltás után az épület egy részvénytársaság tulajdonába került.

(Via MTI)

További cikkek
net_2015_KI_Brand_eoszfoto-9248 (1)
Törőcsik Mari Nemzeti Színházban töltött négy évtizedéről nyílik kiállítás a kőszegi Várszínházban. A 10. Nemzetközi Színház Olimpia rendezvénye június 1-én 19 óra 30-kor nyílik, a tárlat augusztus 31-ig látogatható.
Jean Bellorini
A francia Théâtre National Populaire egy igazi kelet-európai történettel érkezik a MITEM-ra. Jean Bellorini társulata ezúttal Nyikolaj Erdmann Az öngyilkos című darabját mutatja be június 13-án.
Fotó: Janus Erika
Igazi színházi különlegességet kínál a közönségnek a Budapesti Operettszínház: a 10. Színházi Olimpia keretében francia, litván és magyar Csárdáskirálynő előadások láthatók a Nagymező utcai teátrumban.