Ifj. Simet László - fotó: Eöri Szabő Zsolt

Fotópályázaton keresik Ifj. Simet László kötélmutatványának legjobb képeit

Fotópályázaton keresi a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a legjobb képeket Ifj. Simet László legutóbbi mutatványáról, amikor az artista a 10. Színházi Olimpia nyitórendezvényén egy kifeszített kötélen sétált át a Duna fölött.

Az Átmentem Fotópályázat avagy, hogy sétált át Ifj. Simet László a Duna fölött kifeszített kötélen című versenyt a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, a Robert Capa Fotográfiai Központ és a Városliget Zrt. írta ki – közölték a szervezetek.

A cirkuszművész április 15-én, a budapesti Színházi Olimpia nyitórendezvényének részeként biztosítókötél nélkül kelt át a Duna felett. Az artista legutóbbi mutatványról készült fotókból a legjobb százat választja ki a szakmai zsűri, majd vándorkiállításon bemutatja be azokat a közönségnek.

A kiírásra minden 18. életévét betöltött pályázó jelentkezhet. Egy nevező összesen öt képet küldhet be, kategóriától függetlenül. A pályamű állhat egyedi képből vagy képsorozatból, egy képsorozat legfeljebb kilenc képet tartalmazhat. Egy kép csak egyszer adható be, nem szerepelhet egyszerre egyedi képként és sorozat részeként is.

Az egyedi képeket előkészület, világszenzáció, nézők és látogatók, valamint portré kategóriákban várják, sorozatokat pedig a cirkusztörténelmi pillanat kategóriában fogadják. A zsűri kategóriánként az első három helyezettnek ad oklevelet, valamint a legjobb 100 pályamű szerzője családi belépőjegyet nyer a Fővárosi Nagycirkusz aktuális előadására. A közönségdíjas kép alkotója 100 ezer forintot nyer.

A díjátadóról és a kiállításról a szervező későbbi időpontban a pályázat honlapján tájékoztatja a nevezőket.

A részletes kiírás a ide kattintva olvasható.

További cikkek
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia művészeti vezetőjét a liget.ro arról kérdezte, hogyan sikerült Magyarországra hozni az olimpia szervezési jogát, mitől tud vonzó lenni a színház a mesterséges intelligencia korában, és milyen missziót tart fontosnak a külhoni területeken a Nemzeti Színház.
evadhiredeto vorosmarty
Vígjátékokkal, útkereséssel, barátságtörténettel és musicallel is várja a következő évadban a Vörösmarty Színház a nézőket. Székesfehérváron nemrég vette kezdetét a 10. Színházi Olimpia.
Olivier Py - forrás: YouTube
Olivier Py francia rendező Európa egyik legrangosabb színházi szemléje, az Avignon-i Fesztivál egykori igazgatójaként érkezik Budapestre a 10. Színházi Olimpia keretében, hogy saját Hamlet-értelmezését vigye a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége elé.