Fotó: derynefesztival.hu

Hetven ingyenes programmal vár a Déryné Fesztivál

Július 19-től 23-ig öt napon át tizenegy helyszínen hetven ingyenes program várja a látogatókat Sátoraljaújhelyen és környékén a 3. Déryné Fesztiválon.

A Déryné Társulat három előadást tart. Bemutatják Havasi Péter Petőfi percei, Hunyady Sándor Lovagias ügy, valamint Jánosi Ferenc Szemet szemért című darabját. Domján Edit és Szécsi Pál kettősének állít emléket a Két összeillő ember című előadás, amelynek főszerepeit Komáromi Anett és Nagy Róbert alakítja.

Varga Miklós és Nagy Szilárd énekel az István, a király című rockopera előadásában, koncertezik a Csík Zenekar, a Balkan Fanatik, a Bohemian Betyars, a Besh o droM, a Budapest Jazz Orchestra, az Aurevoir, a Kaláka, a Tárkány Művek, Dánielfy, a Swing Girls, a Keleti Brass Band, valamint a Hutchky & Stars, fellép továbbá a Forrás Néptáncegyüttes.

A fesztivál ad helyet a KultCamp közösségépítő minifesztiválnak, ahol 450 középiskolást látnak vendégül. Ez a KultUp programsorozat záróeseménye a Rákóczi Szövetséggel karöltve, amelybe egyrészt iskolákon keresztül, másrészt egy összművészeti versenyen keresztül kerülhettek a diákok, utóbbi döntője lesz Sátoraljaújhelyen. A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottság partnerségével megvalósuló táborban a diákok napközben vetélkedőkön, készségfejlesztő foglalkozásokon vesznek részt, esténként a fesztivál színházi előadásain és koncertjein.

Idén is turnéra indul a Theaterwagen, amely pajzán históriákkal és az örök élet misztériumát kutató népmesével megpakolva látogat el Hollóházára, Füzérradványra, Nyírire, Mikóházára, Alsóbereckire, valamint Füzérkajatára. A mozgó színházi karaván a Fabók Mancsi Bábszínháza két produkcióját viszi magával. A családi programoknak Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeuma park ad otthont. A Déryné Társulat a Petőfi kertbe várja a gyerekeket, a Petőfi percei című előadás mellett itt láthatják a családok a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház A csillagszemű juhász című előadását. Lesznek Langaléta Garabonciások, papírszínházi előadás, kerekítő mondókázó és népi játszóház is. Emellett Petőfi-kiállítás és a Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar koncertje gazdagítja a programot.

A fesztivál honlapja itt található.

(Via MTI)

További cikkek
A Színházi Olimpia hivatalos megnyitója - fotó: 4K Media Studio
A színházi világ kiválóságainak adtak otthont Magyarország színpadai a 10. Színházi Olimpia idején 2023 áprilisától. A műfajilag sokszínű programsorozat előadásai 200 000 nézőt vonzottak be, és elhelyezték az országot a világ színházi térképén.
Vidnyanszky
A Magyar Teátrumi Társaság tisztújító közgyűlést tartott az Eiffel Műhelyházban november 27-én, ahol a résztvevők újraválasztották az eddigi elnököt.
Jan_Fabre_Az_Olumposz_tetejen_900x599
A 11. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót 2024. április 5 – 27.  között rendezi meg a Nemzeti Színház.