Tenki Réka - forrás: Füge Produkció

Július végéig tart a Dunántúli Színházi Fesztivál 

Egészen július 31-ig tart a 10. Színházi Olimpia keretében megszervezett Dunántúli Színházi Fesztivál. A több mint 50 színházi esemény mellett kísérő koncertek, kézműves vásár, népi játszóház várja az érdeklődőket.

A fesztivál három vasi kisváros tengelye mentén szerveződik: Celldömölk, Vép és Vasvár. Mindhárom település jelentős színjátszói hagyományokkal, s a jelenben is élő, s alkotó színházi, színjátszói közösségekkel rendelkezik: Negyven évvel ezelőtt Vépen kezdődtek a Falusi Színjátszó Találkozók, melynek folytatásaként a Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválok minden évben fontos Kárpát-medencei eseményekké váltak. A Dunántúli Színházi Fesztivál szakmai bázisa a celldömölki Soltis Lajos Színház. A társulat színházművészeti tevékenysége, közösségi alkotóereje országszerte, s határainkon túl is ismert, s példaértékű.

A Dunántúli Színházi Fesztiválon amatőr, független és hivatásos társulatok bemutatói láthatók több műfajban. A színház ezekben a napokban beköltözik az osztálytermekbe, óvodákba, piaci terekre, művelődési házakba, parkokba, apró falvakba, s nagyszínpadokra.

Az előadások műfaji palettájában minden kíváncsi néző kapaszkodót találhat a minket körülvevő világ elfogadásához, megértéséhez, értékeink megőrzéséhez, s azok továbbörökítéséhez.

A fesztivál hidat épít a legkisebb falvak és a nagyvárosok között, az amatőrök és hivatásosok, a színházba rendszeresen járó néző és az életében először színházat látó között. Közelebb kerül egymáshoz vidék és főváros, anyaország és a határon túl került magyarok.

Fókuszban a közönség és a közösség. Az előadások többsége ingyenes, vagy jelképes összegért látogatható. A részletes program ide kattintva érhető el.

További cikkek
TWO_Olga Chelpanova, Adrián Szelle (5)
Június közepén a tánc hívei elutazhatnak Győrbe, a Magyar Táncfesztiválra, de kirándulhatnak Kápolnásnyékre is, a Frenák Társulat által szervezett Café de la Dance Fesztiválra. Azért a Budapesten maradóknak is tudunk mit ajánlani, egyenesen Algériából. Turbuly Lilla írása.
Békéscsabai Napsugár Bábszínház. Fotó_ Horcsák András
Átadták a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új épületét: a megújult Ursziny-Beliczey-kúriát és a mellette lévő modern épületet a 10. Színházi Olimpia keretében meghívott előadásokkal avatták fel.
Forrás: Vojtina Bábszínház Facebook-oldala
A 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábszínházi Világtalálkozó kiemelkedő eseménye, a „Szervusztok, Pajtikák!” fesztivál nyitányaként tartottak gyereknapot Debrecenben.