Különleges programokkal készül pünkösdre a Napsugár Bábszínház

Különleges bábos produkciók lepik el Békéscsabát pünkösdtől a Múzeumok éjszakájáig. Kesztyűsbábosok, marionettjátékosok, cirkuszi varieté, vásári bábjátékosok és bábos játszóteresek is érkeznek a 10. Színházi Olimpia keretében a Napsugár Bábszínházba.

“A láncfesztivál a Dél-keleti Triolában, melynek tagjai a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a kecskeméti Ciróka Bábszínház és a szegedi Kövér Béla Bábszínház, igazi bábos csemegéket tartogat. A Napsugár a pünkösdi hétvégén nyitja ki új épületének kapuit, a program az Art Prom Halak című menetszínházával indul szombat reggel 10 órakor a Korzó térről, hogy a Napsugarasok az új bábszínházhoz érve a közönséggel együtt vegyék birtokba a csodák új helyszínét” – mondta el Varga Anna marketingmenedzser, hozzátéve, szombat reggeltől három napon át a világ minden tájáról érkeznek a bábosok. 

Varga Anna hangsúlyozta, május 27-29. között a Csabai Pünkösdi Forgataghoz és a Városi Gyereknaphoz is kapcsolódnak a programok; a Napsugár bábszínház előadásiból is láthat néhányat ekkor a közönség. A Legkisebbeknek a Jujj, jön a Rongymacska című előadást, míg a nagyobbaknak Borbolya és Kikinda boszorkányos történeteit játsszák majd, sőt egy mechanikus játszótér, Kádár Ferkó és a Napsugaras játszóház is feltűnik majd a bábszínház kertjében. 

“Hétfőn este 6 órától a Tűzmadarak látványos cirkuszi varietéja zárja a programot. Ezen a hétvégén kulisszajárásokat is indítunk, ahol az Ursziny – Beliczey kúriáról és a Napugár Bábszínházról tudhatnak meg titkokat a résztvevők. Fontos, hogy a beltéri programokra előzetesen regisztrálni kell, amihez a Napsugár felületein minden információ megtalálható” – sorolta. 

A bábszínházban elárulták, a nyár is bővelkedik programokban. Június 3-án, Egy Napsugaras szombatra vár mindenkit a társulat. A Stelzen Art gólyalábas virágaihoz hasonló produkció még nem járt a megyeszékhelyen. Délelőtt őket és Matija Solce Pulcinella előadását, délután mesekoncertet és árnyjátékot is nézhetnek az érdeklődők. Június 18-án 19 órától a főtérre várnak mindenkit, Monsieur Bocamoll, Marcello, a feltaláló és Ursus, a bátor akrobata pilóta a Zeppelinjükkel a 20. század eleji légi közlekedés úttörőinek mesés korába repítik az érdeklődőket. 

További cikkek
TWO_Olga Chelpanova, Adrián Szelle (5)
Június közepén a tánc hívei elutazhatnak Győrbe, a Magyar Táncfesztiválra, de kirándulhatnak Kápolnásnyékre is, a Frenák Társulat által szervezett Café de la Dance Fesztiválra. Azért a Budapesten maradóknak is tudunk mit ajánlani, egyenesen Algériából. Turbuly Lilla írása.
Békéscsabai Napsugár Bábszínház. Fotó_ Horcsák András
Átadták a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új épületét: a megújult Ursziny-Beliczey-kúriát és a mellette lévő modern épületet a 10. Színházi Olimpia keretében meghívott előadásokkal avatták fel.
Forrás: Vojtina Bábszínház Facebook-oldala
A 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábszínházi Világtalálkozó kiemelkedő eseménye, a „Szervusztok, Pajtikák!” fesztivál nyitányaként tartottak gyereknapot Debrecenben.