Fotó: latinovitsszinhaz.eu

Meghirdette következő évadát a Budaörsi Latinovits Színház

Hat új bemutatóval – köztük egy ifjúsági és egy babaszínházi előadással – készül a 2023/24-es évadra a Budaörsi Latinovits Színház. A teátrum két előadásnak is otthont adott a 10. Színházi Olimpián.

A néhány héttel ezelőtt újabb öt évre kinevezett Berzsenyi Bellaagh Ádám igazgató ezúttal is neves, nagy szakmai presztízsű rendezőknek adott felkérést egy-egy előadás megvalósítására. A tizenkét fős társulat – Bohoczki Sára, Böröndi Bence, Bregyán Péter, Chován Gábor, Fröhlich Kristóf, Hartai Petra, Ilyés Róbert, Mertz Tibor, Páder Petra, Spolarics Andrea, Szőts Orsi és Takács Katalin – a következő szezonban is változatlan összetételben folytatja a munkát a budaörsi teátrumban. Csatlakozik hozzájuk két fiatal színész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem két hallgatója, akik szakmai gyakorlatukat töltik majd Budaörsön. Az egyikük Sas Zoltán, az SZFE 2019-ben indult, Selmeczi György és Novák Eszter által vezetett zenés színész osztályában tanul, a másik pedig Juhász Vince, az SZFE szintén 2019-ben indult, Szilágyi Bálint és Zsótér Sándor vezette prózai színész osztályának negyedéves hallgatója. Mindkettőjükkel találkozhatott már a budaörsi közönség, Zoltán a Zsótér Sándor által rendezett Kurázsi és gyerekei című előadásban mutatkozott be, Vincének ugyanezen előadás mellett az Emil és a detektívek-ben is van egy kisebb szerepe.

Az új évad egy kortárs amerikai színdarabbal indul Budaörsön. A Pulitzer-díjas Annie Baker négyszereplős párkapcsolati drámáját, a John-t Böröndi Bence, Hartai Petra, Takács Katalin, valamint a vendégművészként érkező Bánsági Ildikó szereplésével láthatjuk Máté Gábor rendezésében, aki legutóbb a Katharina Blum elvesztett tisztessége című előadásban dolgozott együtt a társulattal. A John-t 2015-ben nagy sikerrel mutatták be New Yorkban, a Time és a Hollywood Reporter éves listáján is előkelő helyet kapott az évad egyik legjobb előadásaként, minden esély megvan arra tehát, hogy a budaörsi nézők is szeretik majd.

Novemberben színházunk történetében először tűzünk műsorra babaszínházi előadást. A Gömb munkacímet kapott produkciót a színház két népszerű színésze, Szőts Orsi és Fröhlich Kristóf előadásában láthatják majd a legkisebbek anyukájuk, nagymamájuk ölében ülve a Városi Ifjúsági Klubban.

A 2023-as évet egy magyar klasszikus, Molnár Ferenc Liliomja zárja: a csapodár körhintásfiú szerelmének és halálának történetét a Budaörsön először dolgozó Kovalik Balázs rendezésében láthatják a nézők, a címszereplő pedig nem más lesz, mint a színházba „szinte már hazajáró” Alföldi Róbert. Mellette Böröndi Bence, Hartai Petra, Ilyés Róbert, Spolarics Andrea és Juhász Vince lesz látható.

A 2024-es év februárjában érkezik Tennessee Williams jól ismert remekműve, a Pulitzer-díjas A vágy villamosa Ördög Tamás rendezésében. Blanche DuBois szerepében Takács Katalint láthatják a nézők, Stanley Kowalskit pedig Rába Roland játssza majd a budaörsi előadásban, a további szerepekben Bohoczki Sára, Ilyés Róbert, Páder Petra, Fröhlich Kristóf és Bregyán Péter tűnik fel.

Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatója a Hamlet lesz a Budaörsi Latinovits Színházban immár hatodik alkalommal rendező Alföldi Róbert értelmezésében. A címszereplőt Fröhlich Kristóf játssza majd, mellette Mertz Tibort, Pelsőczy Rékát, Szőts Orsit, Takács Katalint, Böröndi Bencét, Hartai Petrát, Chován Gábort és Sas Zoltánt láthatják majd a nézők.

Jövő májusában egy ifjúsági előadással búcsúzik a színház az évadtól, méghozzá Médeia és gyermekei archetipikus történetével, amelynek számtalan feldolgozása közül ezúttal két svéd kortárs, Suzanne Osten és Per Lysander változata kerül színre. Ez a Médeia napjaink európai, azaz kényelmesre és észszerűre fazonírozott világában játszódik, szereplői pedig Páder Petra, Chován Gábor, Szőts Orsi és Koós Boglárka lesznek. Az előadást Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezi.

(Via latinovitsszinhaz.eu)

További cikkek
33520w
Fazekas Mihály klasszikus magyar meséjét Váradi Szabolcs dolgozta át és Némedi Árpád rendezte. A zenés mesejátékot május 17-én mutatták be Weöres Sándor Színházban és a Lázár Ervin program keretében Vas megyei általános iskolásoknak játsszák.
ket korea figura
Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése című kortárs francia darabját mutatta be a Figura Stúdió Színház. A gyergyószentmiklósi társulat a Boldogtalanok című előadást hozza el a 10. Színházi Olimpiára.
szj
A június 22. és 24. között rendezett fesztiválon határon túli színházak produkciói, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéveseinek előadása, könyvbemutató és kiállítás is várja az érdeklődőket. Az ünneplő művészt a Nemzeti Színház kérdezte.