Fotó: ifj. Háry Péter

„Szerelem kell és az élet szép!” – Luxemburg grófja a Kecskeméti Nemzeti Színházban

A Kecskeméti Nemzeti Színház bemutatta a 2022/23-as évad utolsó előadását. A Szente Vajk és Galambos Attila által újrafogalmazott Luxemburg grófja című operett a nyáron, illetve szeptembertől is útján kíséri majd a társulatot. Kecskemét városa a 10. Színházi Olimpián több előadásnak is otthont adott.

Az idei évad utolsó premierjét is megtartotta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A Luxemburg grófja bár ismert történetet dolgoz fel, mindannyiunk számára tartogat meglepetéseket. Az operett attól igazán különleges, hogy Szente Vajk és Galambos Attila kifejezetten a kecskeméti társulatra írta.

„Ízig-vérig operettet lát a néző, a klasszikus szerepkörökkel, Lehár Ferenc muzsikájával, viszont egy olyan történettel, amely jobban hasonlít az 1909-es ősbemutatóéra, mint az 1952-ben készült átdolgozásra. Újdonságként hat a visszanyúlás az eredeti sztorihoz, ám nem csupán verbálisan, hanem a partitúrában is sok meglepetéssel szolgálunk” – árulta el a vérfrissített Luxemburg grófjáról Galambos Attila, a Kecskeméti Nemzeti Színház irodalmi vezetője.

Hozzátette: immáron másodszorra nyílt alkalmuk darabot írni a kecskeméti társulatra, ugyanakkor ezúttal óriási különbség, hogy most már mindketten a társulat tagjai, ezáltal sokkal jobban ismerik az itteni színészeket. „Nem túlzás azt mondanom, hogy ez a darab egy leplezetlen szerelmeslevél hozzájuk, amivel a tehetségüknek, humoruknak és kivételes csapatszellemüknek adóztunk” – hangsúlyozta.

Szente Vajk, az előadás rendezője elmondta: ha a Luxemburg grófjának valamilyen alcímet kellene adnia, az valószínűleg “A szerelem arcai” lenne. „Az operettek gyakran szólnak a szerelemről, ám mi kifejezetten sok verzióját mutatjuk meg ennek az érzelemnek. A történet középpontjában Angèle Didier (Bori Réka) áll, aki nem hisz a szerelemben, ám mi éppen azt mutatjuk meg, miként tud ez egy csapásra megváltozni. Nem titkoljuk, hogy ez egy törékeny érzelem, és hogy a nehezen felépített remények egy szempillantás alatt kettétörhetnek. Erről szól a darab: azokról a szerelmekről, amelyeket mindannyian átélünk és bárki azonosulni tud velük” – foglalta össze.

A darab Párizsban játszódik, művészek között, a főszereplő – aki maga Luxemburg grófja (Koltai-Nagy Balázs) – festőművész, ahogyan a táncos-komikus karakter, Armand Brissard (Orth Péter) is, a művészet éppen ezért erőteljesen meghatározza a lelkületüket, így az előadásét is. A cselekmény fontos mozgatórugója a Sir Basilt váltott szereposztásban alakító Szerednyey Béla és Járai Máté.

A Luxemburg grófja című operett május 5-től a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán az évad végéig, ezt követően júliusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, szeptembertől pedig újra a nagyszínházban tekinthető meg.

(Via kecskemetinemzeti.hu)

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.