Vidnyánszky Attila - fotó: 4K Media Studio

Vidnyánszky Attila: „Bízom benne, hogy Budapesten is eseménnyé válik a Csíksomlyói passió”

Május 26-án több ezren nézhetik meg Budapesten a Szent István-bazilika előtti téren a Nemzeti Színház Csíksomlyói passió című ingyenes előadását a 10. Színházi Olimpia keretében.

A produkciót eredetileg a Nemzeti Színház színpadán mutatták be még 2017-ben, majd több alkalommal szabadtéren is láthatták a nézők: először a csíksomlyói nyeregtetőn, majd Esztergomban és Debrecenben.

Vidnyánszky Attila az Origónak elmondta: a Csíksomlyói passió több mint egy egyszerű előadás. „A Bazilika előtti tér alázatra kötelez. Mindig érezzük a szabadtéri előadásoknál, amikor a tömeg velünk lélegzik. Reméljük, Budapesten is eseménnyé válik pénteken az előadás” – mondta a Nemzeti Színház igazgatója, a darab rendezője. 

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a darab rendezője beszélt arról is, hogy a hetek óta tartó Színházi Olimpia előadásai csaknem mindig teltházasak. A külföldi vendégek pedig dicsérik a szervezést, valamint azt, hogy a fesztivál szabad. 

„Mindenki megtapasztalta, hogy ez a Színházi Olimpia nyitott, párbeszédet folytathatnak a másként gondolkodók. Egy sor világsztár pedig már jelezte, hogy boldogan rendezne a Nemzeti Színházban” – mondta Vidnyánszky Attila.

További cikkek
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia művészeti vezetőjét a liget.ro arról kérdezte, hogyan sikerült Magyarországra hozni az olimpia szervezési jogát, mitől tud vonzó lenni a színház a mesterséges intelligencia korában, és milyen missziót tart fontosnak a külhoni területeken a Nemzeti Színház.
evadhiredeto vorosmarty
Vígjátékokkal, útkereséssel, barátságtörténettel és musicallel is várja a következő évadban a Vörösmarty Színház a nézőket. Székesfehérváron nemrég vette kezdetét a 10. Színházi Olimpia.
Olivier Py - forrás: YouTube
Olivier Py francia rendező Európa egyik legrangosabb színházi szemléje, az Avignon-i Fesztivál egykori igazgatójaként érkezik Budapestre a 10. Színházi Olimpia keretében, hogy saját Hamlet-értelmezését vigye a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége elé.