Prométheusz’22 - fotó: Biró István
Prométheusz’22 - fotó: Biró István

10. Színházi Olimpia – A hét kiemelt programjai

Április 1-jén vette kezdetét a 10. Színházi Olimpia, amelyen 58 ország 400 társulata 7500 fellépőjével várja az érdeklődőket. Mutatjuk a következő hét programját.

A különleges előadások, színházi, tánc-, báb-, gyermek- és ifjúsági fesztiválok, amatőr- és diákszínjátszó találkozók, kiállítások és szakmai programok szerte az országban zajlanak. Láthatók lesznek előadások Olaszországból, Németországból, Svájcból és Angliából is, valamint műsorra tűzik dél-afrikai köztársasági, kínai, japán és mexikói társulatok produkcióit is. A Színházi Olimpiához több mint 20 fesztivál csatlakozott, többek között az idén jubiláló VéNégy Fesztivál, a Győri Nemzeti Színház Duna Fesztiválja, a Karinthy Színház Mesemondó Fesztiválja és a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színház szervezésében, amely az olimpia központi eseménye lesz.

Részletek és jegyvásárlás a Programnaptárban ide kattintva.

Június 19.

15:00 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Tóték (Gekidan Bungeiza Toyama, Japan & Debreceni Színjátszó Stúdió, Magyarország)
18:00 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Lánykérés (The Theatre Company BUNGEIZA, Japán)
20:30 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Határok (Multicultural theater Association RanKids, Voimavara-group, Finnország)

Június 20.

15:00 – DESZ-24 PINCESZÍNHÁZ, DEBRECEN
Hátsó traktus (SK Társulat)
18:00 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Határok (Multicultural theater Association RanKids, Voimavara-group, Finnország)
18:00 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Baleseti helyszín (Theatre de la ronde, Franciaország)
19:00 – THÁLIA SZÍNHÁZ, BUDAPEST
Prométheusz’22 (Kolozsvári Állami Magyar Színház – SNT Drama Ljubljana – Konstancai Állami Színház)
20:30 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Lánykérés (The Theatre Company BUNGEIZA, Japán)

Június 21.

15:00 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
The Universal (DESZ Társulat)
20:30 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Készült… (Kalam- Center For Cultural Encounters, Sri Lanka)
20:30 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Baleseti helyszín (Theatre de la ronde, Franciaország)

Június 22.

15:00 – ADY ENDRE GIMNÁZIUM, DEBRECEN
Komédiások a pestis idején! – egy régi-új történet (Cristian Izzo, Olaszország)
18:00 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Hé, te! (Teatr Krzyk (The Scream Theater), Lengyelország)
18:00 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Készült… (Kalam- Center For Cultural Encounters, Sri Lanka)
19:00 GYULAI VÁRSZÍNHÁZ, ERKEL FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Prométheusz’22 (Kolozsvári Állami Magyar Színház – SNT Drama Ljubljana – Konstancai Állami Színház)
20:30 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Fészek (Hoosh Theater, Hollandia)
21:00 WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ, SZOMBATHELY
Luxurîa (Barcelona Flamenco Ballet)
23:00 – VÉNÉGY FESZTIVÁL ÉS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ, NAGYMAROS
Az idő illata (KTO Színház)

Június 23.

16:30 – VÉNÉGY FESZTIVÁL ÉS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ, NAGYMAROS
Vérnász (Olomouci Morva Színház)
17:00 – HAJÓGYÁRI-SZIGET
Madách Projekt 2023 – Az ember tragédiája (Színház- és Filmművészeti Egyetem)
18:00 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Fészek (Hoosh Theater, Hollandia)
18:00 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
A nulladik óra (Vilnius University Drama Theatre, Litvánia)
19:00 – WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ, SZOMBATHELY
Boldogtalanok (Teatrul Figura Stúdió Színház)
20:30 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Hé, te! (Teatr Krzyk, The Scream Theater, Lengyelország)
20:30 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Festett bőr (Nam Hwa Opera, Singapore)
21:00 – KISVÁRDAI VÁRSZÍNHÁZ
Luxurîa (Barcelona Flamenco Ballet)
23:00 – VÉNÉGY FESZTIVÁL ÉS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ, NAGYMAROS
Exp(O)edíció (V.O.S.A. Színház)

Június 24.

17:00 VÉNÉGY FESZTIVÁL ÉS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ, NAGYMAROS
Antigoné (Song of the Goat Színház)
18:00 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Alamizsna (DISK Trnava, Szlovákia)
18:00 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Festett bőr (Nam Hwa Opera, Singapore)
20:30 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
Vidám történetek (Tbilisi State University’s Theater SKHVENI, Grúzia)
20:30 – GYULAI VÁRSZÍNHÁZ, TÓSZÍNPAD
Luxurîa (Barcelona Flamenco Ballet)
20:30 – CSOKONAI FÓRUM, DEBRECEN
A nulladik óra (Vilnius University Drama Theatre, Litvánia)
21:00 – MARGITSZIGETI SZÍNHÁZ, BUDAPEST
A 10. Színházi Olimpia ünnepi záróeseménye
23:00 – VÉNÉGY FESZTIVÁL ÉS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ, NAGYMAROS
Younák (Younák Cirkusz)

További cikkek
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.
cartea-lui-ruth-7
A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
Comédie Francaise - fotó: Jan Versweyveld
Molière halhatatlan Tartuffe, avagy a képmutató című művének XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos változata kel életre a Comédie Francaise társulatának előadásában október 7-én este és október 8-án délután a 10. MITEM keretében.