Csárdáskirálynő olvasópróba - Fotó: petofiszinhaz.hu

Készül a Csárdáskirálynő Veszprémben

A Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál hatéves történetében első alkalommal saját, új bemutatóra készülnek. Kálmán Imre: Csárdáskirálynő című operettje a fesztivál második napján, június 16-án kerül bemutatásra. Minden idők legnépszerűbb és legtöbbet játszott operettjét Mészáros Árpád Zsolt rendezésében láthatja a közönség.

Az olvasópróba kezdetén Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser köszöntötte a résztvevőket, az alkotókat, Sáfár Mónika művésznőt, aki először szerepel a veszprémi színházban, és természetesen Mészáros Árpád Zsoltot, aki élete első rendezésére készül. Bemutatta a teátrum új szerződtetett tagjait is, Taba Dorottyát, Vaszkó Bencét és Kádár Szabolcs Jánost.

„Én nem vagyok rendező, nem is tudok az lenni, viszont a színház az életem 35 éve, ez mentett meg engem! Számtalanszor játszottam már ezt a darabot, és tudom, hogy itt is sokan vannak, akik szerepeltek benne, és a felcsendülő dalokat mindenki ismeri a jelenlévők közül. A célom, hogy visszahozzuk azt a régi színjátszást, azt az eleganciát, amely ezt a kort is jellemezte, miközben mindenki jól érzi magát a szerepében, meg tudja érteni, át tudja élni azokat. Az a misztikum, ami ebben a darabban van, nem csak nektek, de a nézőknek is példamutató és iránymutató lesz. Szeretném, ha őket is be tudnánk vonni a darabba, ha átélnék velünk együtt azt a csodát, amit ad majd nekünk a Csárdáskirálynő!” – indította el az olvasópróbát a rendező, Mészáros Árpád Zsolt.

A Csárdáskirálynő előbemutatójára 2023. június 16-án 19 órától kerül sor a VI. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál keretében. A fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával és velük együttműködve kerül megrendezésre.

 

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.