Simon Lajos

Távozik Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház alapító igazgatója

Salgótarján önkormányzatának közgyűlése támogatta az ügyvezető igazgató kérését, így 2023. június 30-án távozik a Zenthe Ferenc Színháztól Simon Lajos, a színház alapító igazgatója.

Az igazgató az elmúlt 11 évben elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Salgótarjánban és egyben Nógrád megyében is megalakuljon az első professzionális színház és társulat – áll a közleményben.
Mint írták, Simon Lajos 2012-től vezette a salgótarjáni teátrumot. Vezetése alatt az évadonként ma már csaknem 250 előadást játszó Zenthe Ferenc Színház két díjat nyert a Vidéki Színházak Fesztiválján (2016, 2019), 2018-ban pedig átvehette a Nógrád Megyei Príma-díjat.

A teátrum jelenleg kilenc előadással szerepel a Déryné Programban, mely a színielőadásokkal rosszul ellátott kistelepülésekre juttat el produkciókat.
A közlemény méltatásában szerepel, hogy igazgatása alatt a színház kialakított nyolc színészlakást, felújította a díszletraktárát, 2021 októberében pedig megnyílt a színház új játszóhelye, egy 128 férőhelyes kamaraterem. Mint írják, Simon Lajos volt az ötletgazdája és főszervezője a Zenthe Nyár elnevezésű szabadtéri színházi fesztiválnak.

Érdemei közt említik, hogy igazgatása alatt a színház önálló gazdasági társasággá vált, megkapta a kiemelt minősítést. Simon Lajos a jövőben művészeti menedzseri és produceri tevékenysége mellett közművelődési és turisztikai projektekben vesz majd részt – közölték. A közgyűlés 2023. december 31-ig – az új igazgató megválasztásáig – Susán Ferenc produkciós igazgatót bízta meg a színház vezetésével.

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.