Többezer éves kultúrák találkozása a Színházi Olimpián

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes meghívására érkezik Magyarországra a dél-koreai Mutdance társulat, amely a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretein belül mutatja be a Bemut című előadásukat először június 15-én Győrben, a Magyar Táncfesztiválon, majd június 17-én és 18-án Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban.

Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetői fontosnak tartják, hogy többezer éves kultúrák találkozhassanak egymással a Színházi Olimpia keretében, ezért hívták meg Korea egyik legnagyobb táncegyüttesét, amely szintén ars poeticájának tartja hazájuk folkhagyományainak ápolását.

A kizárólag nőkből álló Mutdance Company a modernitás, a tradíció, a koreai és a globális kultúra fúzióján keresztül fogalmazza újra a kreatív tánc fogalmát. 

A Bemut című előadás a társulat legikonikusabb koreográfiáit vonultatja fel, ötvözi a társulat régi és új munkáit, amelyekben a közös nevező a rájuk jellemző egyedi mozgásvilág és koreográfia. 

Itt tartózkodásuk alatt a két tánccsoport számos közös programon vesz részt, többek között egy gasztronómiai bemutató keretében tradicionális magyar és koreai ételeket készítenek a Koreai Kulturális Központban, majd a koreai hölgyek megismerkedhetnek hazánk legszebb népviseleteivel és együtt rophatják a néptáncot vendéglátóikkal a Magyar Nemzeti Táncegyüttes székházában.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.