Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Elhunyt Balázsovits Lajos

Hetvenhat éves korában elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező és színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

A Nemzeti Színház tájékoztatása szerint a Balázs Béla-díjas művészt, aki 2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után szerdán Budapesten érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Balázsovits Lajos Nagykanizsán született, 1946. december 4-én, apja ügyvéd, anyja háztartásbeli volt. Édesapja előző házasságából egy lány féltestvére volt. Az ötvenes években kilakoltatták a családot. Középiskolásként, szülővárosában a Landler Jenő (ma Batthyány Lajos) Gimnázium Harkány László vezette színjátszókörében kezdett el színházzal foglalkozni. 1965-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója.

Főiskolásként már 1968-tól szerepelt a Madách Színház előadásain. Diplomás, pályakezdő színművészként 1969-től ennek a színháznak tagja volt. 1974-től a Vígszínház, 1979-től a Mafilm társulatához tartozott. 1982-től 1990-ig ismét a Madách Színház művésze. 1989-ben a Szegedi Nemzeti Színházban vendégszerepelt, illetve rendezett is. 1991-ben a Nemzeti Színházhoz szerződik, 1992-től a 2012-ig a budapesti Játékszín igazgatója volt.

Főiskolásként kezdett filmezni. Pályakezdőként lett Jancsó Miklós állandó színészeinek egyike. 1990 és 1992 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. Felesége Almási Éva színésznő; lányuk Balázsovits Edit színésznő. 2022. június 22-én megkapta a Nemzet Színésze címet, a testületben az elhunyt Haumann Péter helyét vette át.

(Via MTI)

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.