Fotó: Csíki Játékszín

Gálaesttel és díjátadóval búcsúzott az évadtól a Csíki Játékszín

Az évadzáró ünnepi eseményen Veress Albert igazgató értékelte az elmúlt színházi idényt, majd Csíkszereda alpolgármesterének köszöntője hangzott el.

A társulat belső szavazatai alapján idén két díjat osztottak ki: a Hunyadi László-díjra ebben az évadban Kányádi Szilárdot tartották érdemesnek kollégái, míg a háttérszemélyzet munkatársainak járó Kulissza-gyűrűt Kész Orsolya irodalmi titkár vehette át. A díjazottak sorában volt Borsos Kinga, a színház aligazgatója is, akit a Csíki Játékszín örökös tagjai körébe is beválasztottak Hunyadi László, Parászka Miklós, Budaházi Attila és Fülöp Zoltán mellé.

A 24. évadát záró társulat jól kialakult bérletrendszerrel, erős közönségbázissal rendelkezik, az elmúlt évadban közel 39000 nézőt mozgattak meg – emelte ki évadértékelőjében Veress Albert. Mindez azoknak is köszönhető, akik évek óta önzetlenül és szívvel-lélekkel segítik a Csíki Játékszín munkáját. Nekik dedikálták az idén első alkalommal átadott, a Don Quijote-t a szélmalomharcban segítő hű szolga nevét viselő Sancho Panza-díjakat. A frissen alapított díjat ezúttal négy személy vehette át: Szederjesi Ferenc, aki a Csíki Játékszín indulása óta jelen van a társulat életében, valamint három olyan pedagógus, akik rengeteget tesznek azért, hogy minél több gyerek eljuthasson a színházba. Az elismerésben Gál Judit, Waczel Enikő és Szakács Erős Gabriella részesült.

A 2022/2023-as évadban 10 bemutatóval készültek, összesen 273 előadást játszottak, ebből 178 saját produkciót és 95 meghívott előadást, de a hagyományokhoz híven megünnepelték a különböző jeles eseményeket, világnapokat is. A Lurkó és az UnScene fesztiválok mellett Kortársunk, Petőfi címmel a kétszáz éve született költő tiszteletére ötnapos eseménysorozatot rendeztek.

(Via csikijatekszin.ro)

További cikkek
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.
cartea-lui-ruth-7
A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
Comédie Francaise - fotó: Jan Versweyveld
Molière halhatatlan Tartuffe, avagy a képmutató című művének XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos változata kel életre a Comédie Francaise társulatának előadásában október 7-én este és október 8-án délután a 10. MITEM keretében.