Fotó: Kovács Milán

Háromtagozatos teátrummá fejlesztik a Csokonai Színházat

A teátrum hivatalos neve mostantól Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen.

Mátyássy Szabolcs, az intézmény új igazgatója a következő évad bemutatóit ismertető sajtótájékoztatón kedden a színház felújított Kossuth utcai épületében elmondta, a prózai tagozat megerősítése és az operatagozat fejlesztése mellett létrehozzák a tánctagozatot, amelyek együttes jelenléte nélkülözhetetlen egy nemzeti besorolású teátrum esetében. A Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen új vezetésének célkitűzése, hogy a többtagozatos, ötjátszóhelyes, szabadtéri színpaddal rendelkező intézményt a hazai, régiós és nemzetközi kulturális térképen is kiemelt helyre emelje a helyi hagyományok tiszteletben tartásával, ugyanakkor az újítás szellemében – fűzte hozzá.

Szabó K. István, a színház művészeti vezetője jelezte: a következő évadot a népszínházi igényeknek megfelelően állították össze, de nem kiszolgálni, hanem szolgálni akarnak, nem csak igényeket kielégíteni, hanem igényeket formálni is. Azzal összefüggésben, hogy visszaköltözhetnek a Kossuth utcai nagyszínházba, amely ezentúl a Csokonai Teátrum nevet viseli, azt mondta, az évad mottójának Latinovits Zoltán Ruttkai Évához írt sorát – „költözzünk vissza egymásba” – választották. Hozzátette: újraindítják a bérletezést, 16 bérlet, köztük külön operabérlet is lesz az idén.

Az első bérletes előadásként október 7-én Puccini Bohémélet című operáját mutatják be Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója rendezésében. Ugyancsak a Csokonai teátrumban kerül színre Csokonai Dorottya című műve Szabó K. István rendezésében, Moliere és Lully Úrhatnám polgára Keresztes Attila rendezésében és Dosztojevszkij Ördögök című műve Dejan Projkovski rendezésében.

A Csokonai Fórum Latinovits-termében ifjúsági előadásként Lewis Carroll klasszikusát, az Alice Csodaországbant mutatják be Bereczki Csilla rendezésében. Astor Piazzola Maria de Buenos Aires című operatangóját András Lóránt viszi színre, Euripidész A trójai nők című tragédiáját pedig Szabó K. István rendezi.

A Kóti Árpád-kamarateremben mutatják be Visky András A test történetei (III-IV) című művét, amelyet Visky Andrej rendez. Borbély Szilárd Nincstelenek című drámáját Botos Bálint állítja színpadra, a Pierre Choderlos de Laclos levélregénye nyomán született Veszedelmes viszonyokat Kiss Csaba rendezi, Hanoch Levin Jákobi és Lájdentál című vígjátékát pedig Árkosi Árpád.

Nemes Zsófia, a színház új tánctagozatának vezetője jelezte: a 20 éve működő és ettől az évadtól a Csokonai színházhoz csatlakozó PR-Evolution Debrecen Kortárs Táncegyüttes négy előadása – a Blue Men / És Fehér, az Agapé, a Da Vinci mosolya és a Vesztegzár – mellett tantermi előadáson debütáló új produkcióként mutatják be Tasnádi István Cyber Cyrano című színművét Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében.

Somogyi-Tóth Dániel, a színház operatagozatának vezetője örömmel nyugtázta, hogy a rekonstrukció után a Csokonai Teátrum zenekari árkában teljes létszámban el tudják helyezni a zenészeket. Azt mondta, a színház új vezetésével „megújult erővel szállnak harcba” a vidéki operajátszásért.

(Via MTI)

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.