Fotó: szinhaz.ro

Négy új nagyszínpadi bemutatóra készül a Tomcsa Sándor Színház

A székelyudvarhelyi teátrum vezetősége évadzáró értékelőt tartott és ismertette az új színházi évadot.

Nagy Pál igazgató, valamint Barabás Árpád művészeti vezető felvezető beszédükben elmondták, hogy a 2022/23-as évaddal a színház egy nagyon mozgalmas, sűrű, a társulatot igénybe vevő évadot tudhat maga mögött. Több mint 35 ezer nézőt látta vendégül és 170 előadásuk volt, ebből 43 vendégelőadás. A temérdek előadásszámból az Udvarhely Bábműhely is derekasan kivette a részét, 41 előadással. Nagy sikernek örvendett a szinT színháznevelési program keretében játszott #kivagyok tantermi előadás, amelyet a Vérszirommal együtt a következő évadban is műsoron tartanak.

Nagy Pál elmondta, hogy a következő évadban is együtt folytatják a munkát Barabás Árpád művészeti vezetővel. Hangsúlyozta, hogy Veres Orsolya színésznő, aki a Száll a kakukk fészkére előadásban vállalt beugró szerepet, tavasztól a társulat állandó tagja lett, az EXiT előadásban vállalva nagy feladatot, ezzel 16 személyre bővült a társulat színészeinek száma.

Négy új nagyszínpadi előadást terveznek színpadra vinni, amelyek a bemutatás tervezett sorrendjében a következők: Darvas Benedek – Pintér Béla Parasztopera (r. Györfi Csaba) című produkciója, ennek a tervezett bemutatója novemberben lesz, és aminek a létrejöttében közreműködnek az Udvarhely Néptáncműhely táncosai és a Kedves Zenekar tagjai is. Ezt követi decemberben Georges Feydeau Zsákbamacska c. komédiája, amit Barabás Árpád állít majd színpadra. Ez szintén koprodukcióban készül majd, közösen a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrummal. Ezt az előadást láthatja majd egyébként szilveszterkor is az udvarhelyi közönség. Székely Csaba a Tízparancsolat tematikáját átjáró drámáját, a 10-et (melynek Romániában magyar nyelven ez lesz az ősbemutatója) Rusznyák Gábor rendezi, a sort pedig egy nagyszínpadi gyerekelőadás zárja, Tamási Áron mesejátéka, az Ördögölő Józsiás (r. Szabó Attila).

Ezen kívül még két új stúdióelőadást terveznek színre vinni: a Kondi (r.: Kató Zsolt) c. egyéni előadás szeretnék befejezni, továbbá a Cédric Chapuis Élet-ritmusra darabját, Márkó Eszter rendezésében. A korábbi években bemutatott produkciók közül további tizenötöt műsoron tartanak a nagy érdeklődésre való tekintettel.

Az előző évadokhoz hasonlóan idén is kikérték a közönség véleményét, akik megszavazták a 2022/23-as évad legnépszerűbb színészét és színésznőjét: Jakab Tamás, illetve Mezei Gabriella személyében. A belső szavazás eredményeként a társulat tagjai szintén Jakab Tamást választották az évad színészének (Deszka-díj), illetve Máthé-Miklós Mónika ügyelőt az évad háttérmunkásának (Kulissza-díj). Egy új elismerést jelentő díjat is bevezettek, a Cameo-t (ez a legkisebb szerepben legjobban teljesítő színészt díjazza), amelyet ezúttal Nagy Xénia-Abigél számára szavazott meg a társulat.

A nyár folyamán folytatják a 14-ik dráMA kortárs színházi találkozó szervezését, amelyre szeptember 18-23. között kerül sor, október 21-24-e között pedig a XIV. Nemzetiségi Színházi Kollokviumot látják vendégül.

(Via szinhaz.ro)

További cikkek
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.
cartea-lui-ruth-7
A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
Comédie Francaise - fotó: Jan Versweyveld
Molière halhatatlan Tartuffe, avagy a képmutató című művének XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos változata kel életre a Comédie Francaise társulatának előadásában október 7-én este és október 8-án délután a 10. MITEM keretében.